Tízből négy nagyszülő egész évben spórol a karácsonyi ajándékra
A nagyszülők egyharmada csökkenteni kényszerült az ajándékozásra szánt összeget a takarékoskodás kényszere miatt, tízből négyen pedig csak év közbeni spórolással tudják kigazdálkodni az ajándékvásárlásra szánt összeget – derül ki a Provident adventi időszakban készült korosztályi kutatásából. A kapott válaszok szerint az érintettek relatív többsége idén 5-15 ezer forintot tud egy-egy unoka megajándékozására költeni.
A megkérdezettek relatív többsége (30%) azzal számol, hogy 25 ezer forintnál többe fog neki kerülni, hogy idén karácsonykor ajándékot vegyen az unokáinak. Közel a felük (47%) az unokáktól kapott tippek alapján tervezi megoldani az ajándékválasztást. Ez derül ki az ötven évnél idősebbek körében az adventi időszakban a Provident Pénzügyi Zrt. által végzett felmérésből. Arra az alapvető kérdésre, hogy hogyan és miből fedezik az érintettek az ajándékozás költségeit, bő négytizednyien (41%) válaszolták azt, hogy év közben, apránként összespórolják – az ellenpólus, vagyis az „ilyenkor a pénz kevésbé számít, év közben egyszer megengedhetem magamnak” – megközelítés csupán a válaszok 8%-ában szerepelt, döntően a férfiaknál, azaz a nagypapáknál. A megkérdezettek 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem tervez előre, és a decemberi kiadásaiból gazdálkodja ki az ajándékvásárlást, és valamivel többen (13%) hitelből fedeznék a karácsonyi kiadásokat – ebben a tekintetben nincs számottevő különbség a nagymamák és a nagypapák között.
Közel minden ötödik megkérdezett (18%) viszont azt válaszolta, hogy nem költ az ajándékozásra, hat százaléka a válaszadóknak pedig azt mondta, hogy decemberben sem ad ki több pénzt, mint az év más hónapjaiban. A válaszok tanulsága szerint minél idősebb valaki, annál valószínűbb, hogy egész évben spórolnia kell a karácsonyra, és az is, hogy az utóbbi években kénytelen volt visszafogni a karácsonyi költéseit.
Az ajándékozási szokások változásaira is rákérdeztek a felmérés készítői, tudva, hogy az ezzel kapcsolatos döntéseket a mindenkori gazdasági helyzet befolyásolhatja. A megkérdezettek bő egyharmada (34%) említette, hogy kevesebbet szándékozik idén költeni, mert takarékoskodnia kell. Ezzel szemben csupán 9 százalékuk mondta, hogy többet költenek, emelve az ünnep fényét – ez a megközelítés főként a nagypapák körében fordul elő. A válaszadók 6 százaléka élményeket ajándékozna – ez különösen a nőkre, vagyis a nagymamákra jellemző -, 26 százalékuk (elsősorban szintén a nagymamák körében) pedig pénzt adna, rábízva a választást a megajándékozott unokákra. Minden ötödik nagyszülő (19%) jelezte, hogy az utóbbi időben a praktikus ajándékok kerültek előtérbe – ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha az unoka kinövi a cipőjét, vagy öltönyre van szüksége a szalagavatóhoz/érettségihez, akkor azt kapja ajándékba.
A kutatás kérdései között konkrét összegek, illetve összeghatárok is szerepeltek, hogy a vizsgálat a lehető legpontosabb képet adja a nagyszülők korosztályának karácsonyi pénzfelhasználásáról. Relatíve a legtöbben (36%) 5 és 15 ezer forint között terveznek költeni unokánként, de közel minden ötödik megkérdezett (18%) legfeljebb 5 ezer forintig tud nyújtózkodni. A válaszadók 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fejenként 25 ezer forintnál többet is megengedhet magának.
Az ajándékok kiválasztásánál a legfőbb inspirációs forrás maga a megajándékozni szándékozott unoka (47% szerint), de ez sem jelenti feltétlenül azt, hogy az unoka azt kapja, amit kér. Egyértelműen ugyanis csak minden negyedik válaszadó (25%) jelentette ki, hogy azt az ajándékot adja, amit az unoka választott ki. Ennél többen (30%) hallgatnak végül a szülők véleményére, vagy bízzák ténylegesen az unokára a döntést azzal, hogy egy bizonyos kereten belül biztosítják az anyagiakat a vásárláshoz.
A karácsonyi menüvel kapcsolatos kiadások a válaszadók csaknem harmadánál 30 ezer forintnál is többet tesznek ki, 21% szerint pedig valahol 20 és 30 ezer forint között áll meg a karácsonyi vendégség költségvetése. A megkérdezettek 3%-a a karácsony alkalmával is legfeljebb 5000 forintot tud az ünnepi finomságokra költeni.
A kutatás eredményei egyszerre világítanak rá arra, hogy a karácsonyi ünnep és az unokák megajándékozása, illetve a család megvendégelése kiemelt eseménye az évnek az 50+ korosztály számára, valamint arra is, hogy a gazdaság helyzete az ajándékozási szokásokat is erőteljesen befolyásolja. Számunkra a legfontosabb tanulságnak a pénzügyi tudatosság és tervezés fontossága tűnik: a karácsony tipikusan olyan élethelyzet, amely tervezhető költségekkel jár, és amelynek anyagi terheit a felkészülés, az előtakarékosság, a költségek időbeni elosztása könnyebbé teheti.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
A legjobban kereső magyar sportolók listájára a húszéves Tóth Alex is felkerült, aki több mint 800 millió forintos éves fizetést tehetett zsebre. Teljes cikk
Egy friss kutatása szerint a foglalkoztatott nők közel egyharmada állítja, hogy megkülönböztetéssel szembesült, amikor egyenlő bért próbált elérni. Teljes cikk
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 2 hónapja
- A pénzügyi stressz károsabb, mint gondoltuk 2 hónapja
- A szakszervezet szerint a nyugdíjak negyedét elveszi a rendszer 2 hónapja
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 2 hónapja
- Ekkor utalják a 13. és a 14. havi nyugdíjat 2 hónapja
- Hogyan időzíthető optimálisan a Nők40 igénylése 2026-ban? 3 hónapja
- Aggasztó adatok - Már a fiatalok sem hisznek a magyar nyugdíjban? 3 hónapja
- Tényleg feleződött az alacsony végzettségűek száma Magyarországon? 3 hónapja
- Sokan követik el ezt a hibát a 13. és 14. havi nyugdíjjal 3 hónapja
- 10 milliárd forintos uniós program indul az alacsony végzettségű álláskeresők támogatására 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?