Tízezres leépítés az Airbusnál
Francia lapjelentések szerint az Airbus szanálási terve több mint tízezer állást veszélyeztet: a Les Echos 10-12 ezer közötti számról értesült, ebből 3-4 ezer Franciaországban szűnne meg. Ugyanakkor a La Tribune tízezres számról szerzett tudomást.
A Les Echos szerint a szanálás nemcsak az 55 ezer Airbus-alkalmazott jelentős arányú csökkentésével járna, de a beszállítók harmincezres alkalmazotti állományát is megtizedelné.
Az Airbus anyacége, az EADS európai légi- űr- és védelmi konszern az eredeti tervek szerint kedden tette volna közzé a több milliárd eurós megtakarítást előirányzó szanálási program részleteit. A cég azonban hétfői közleménye szerint, lemondta ezt, arra hivatkozva, hogy további konzultációk szükségesek a programról. Újabb időpontot a terv ismertetésére vonatkozóan egyelőre nem jelöltek meg.
Louis Gallois Airbus-főnök ugyanakkor aláhúzta: a tervet mielőbb ismertetni kell, a dolgozóknak tisztán kell látniuk a cég és saját jövőjüket illetően. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy mielőbb megszületik a sürgősen szükséges konszenzus.
Dolgozók ezrei tiltakoztak
A cég vezetése vasárnap arról döntött, hogy az A380-as óriásgépet az Airbus hamburgi üzemében is tovább gyártják. Korábban olyan hírek röppentek fel, hogy a gyártást teljesen a franciaországi Toulouse-ba helyezik. Munkahelyük lehetséges elvesztése miatt tiltakozó gyűléseket tartottak dolgozók ezrei az Airbusokat szerelő EADS repülőgépgyártó konszern németországi és franciaországi üzemegységeiben már január óta.
Az üzleti válság veszélye azóta lebeg az EADS felett, hogy többször halasztani volt kénytelen A380 jelzésű modelljének jövőbeni szállítását, márpedig ezen gépekre már számos rendelést kapott. A gyártó dolgozói szerint a problémák a vezetés gyengeségeiből, belső harcaiból adódnak, ezért kell jelentős tőketámogatást szerezni, ezért lesz veszteséges üzleti év a 2006-os.
Közben a katari állami tulajdonban levő Qatar Investment Authirity tárgyalásokat folytat az EADS-ban történő részesedésvásárlásról. A megcélzott részesedés nagyságát egyelőre nem közölték. Mint arról az Mfor korábban beszámolt, a DaimlerChrysler ezzel ellentétben egy befektetési konzorciumnak ad el jelenlegi 22,5 százalékos EADS-részesedéséből 7,5 százalékot.
MTI/Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?