kapubanner for mobile

Több mint háromszáz új munkahely Somogyban

Több mint háromszáz új állás jöhet létre Somogy megyében a Nemzetgazdasági Minisztérium mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahelyteremtő beruházásokat támogató pályázatán elnyert, összesen 692,3 millió forint vissza nem térítendő forrás segítségével - közölte a munkaügyi központ.

images

A kiadott közlemény szerint a pályázatra 42 somogyi vállalkozás jelentkezett, közülük 34-en feleltek meg a szigorú szakmai és formai követelményeknek, s ezzel az országos támogatási adatok alapján Somogy megye vállalkozásai a harmadik legnagyobb összegű támogatást nyerték el.

A beruházások megvalósítása után 333 új munkahely jön létre a megyében, amelyből 324 álláshelyre nyilvántartott álláskereső személy felvételét igényelték a pályázók. Az elsősorban új gépek, berendezések, műszaki eszközök beszerzését, továbbá új létesítmények építését segítő támogatás egyúttal 464 munkahely megőrzését is segíti, mert a pályázók vállalták, hogy a meglevő létszámukat is megtartják további két évig.

A jó pályázati eredményt segítette, hogy a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja minden kistérségben munkaadói fórumokon ismertette a pályázati lehetőségeket, és segítette a pályázni szándékozókat, hogy eredményes pályázatot tudjanak benyújtani - írta közleményében a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek