kapubanner for mobile

Több mint négyezer állást szüntet meg a JAL

A Japan Airlines bejelentette, hogy 4,3 ezer munkahelyet szüntet meg – a teljes személyzet nyolc százalékát –, hogy megpróbálja újra nyereségessé tenni a vállalatot, írja a BBC News.

A bejelentés azután látott napvilágot, miután a vállalat bejelentette a 2006 utolsó három havi közel 17,7 milliárd forintos veszteségét.

A magas olajárakat, valamint a csekély keresletet nevezték meg a veszteség okainak, amely majdnem azonos az előző év hasonló időszakával. A leépítést 2010-ig hajtják végre annak érdekében, hogy a személyzeti költségeket ötven milliárd yen alá csökkentsék.

A Japan Airlines több mint 76 milliárd forintos veszteséget könyvelt el 2006 márciusáig. A társaság most megpróbálja visszaszerezni utasai bizalmát, miután egy sor biztonsági hiba történt 2005 óta, melyek motortüzet okoztak, de olyan is előfordult, hogy a landolásnál leestek a kerekek.

Ugyan senki nem sérült meg a balesetekben, de a riadalom arra késztetett számos utast, hogy áttérjen a versenytárs All Nippon Airways járataira.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek