kapubanner for mobile

Több mint ötszáz dolgozót küld el az Egészségügyi Holding Zrt.

Összesen 541, a társaságnál eddig a háttérszolgáltatásban tevékenykedő dolgozójától válik meg a négy szabolcsi kórházat működtető Egészségügyi Holding (EH) Zrt. - jelentette be Mangol Csilla vezérigazgató.

A vezérigazgató közölte: a leépítés gyógyító munkát végző dolgozót nem érint, a tagvállalatoknál a háttérszolgáltatási (élelmezés, kontrolling, informatika) feladatokat ellátó munkatársak nagy részét azonban elbocsátja az EH Zrt.

A létszámleépítés a komoly likviditási gondokkal küzdő társaságnál a már korábban bejelentett racionalizálási és átalakítási folyamat része, amelytől mintegy 700-800 millió forint megtakarítást remélnek.

Mangol Csilla elmondta: a maximum 541 fős létszámleépítés tervét már bejelentették a megyei munkaügyi központnál. Jelenleg az egyeztetések zajlanak, két héten belül megtörténik az érintett dolgozók kiértesítése, a csoportos létszámleépítés pedig - több szakaszban - 2013 januárjáig tart. Az elbocsátandó létszámról szakértői javaslat alapján döntött a holding vezetése.

- Minden érintett munkavállaló esetében igyekszünk a lehető legjobb megoldást megtalálni, vagyis ha az érintett dolgozónak más - például ápolói - szakképesítése is van, az EH Zrt. igyekszik a nyitott pozíciókra átvenni - hangsúlyozta a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a létszámleépítés kizárólag a szervezés átgondolásával történik, pluszköltséggel pedig nem jár.

A vezető tájékoztatása szerint az érdekképviseleteket már tájékoztatták, egyeztetések zajlanak a konkrét létszámokról. Kiemelte: minden elbocsátandó munkavállaló megkapja a munkaszerződése alapján azt a maximált összeget, ami jár.

Ez azért nagyon lényeges - folytatta a vezérigazgató - , mert a vezetői elbocsátások során közös megegyezéssel váltak el a munkavállalóktól, a most leépítésre kerülő dolgozók viszont megkapják azt az összeget, ami a jogszabályok alapján jár nekik.

Az Egészségügyi Holding Zrt.-nél, illetve gyógyintézményeiben az elbocsátások után mintegy 4.200-an fognak dolgozni. A társaság adósságállománya elérte a négymilliárd forintot, melyek nagyobb része lejárt szállítói tartozás. Mangol Csilla a tájékoztatón megemlítette, hogy 2013-tól a működés racionalizálásából származó megtakarítások körülbelül 1,5 milliárd forintot fognak kitenni.

Ez minden évben jelentkező megtakarítás, amelyet a szerződések és a fizetési átütemezések áttárgyalásaiból, a belül végrehajtott kötelezettségvállalásra vonatkozó intézkedések révén érnek el - tette hozzá.

A vezérigazgató a tájékoztatón szólt arról is: január elsejétől két gyógyintézménnyé alakul át a holding négy tagkórháza, ennek értelmében jövő évtől a mátészalkai és a fehérgyarmati, valamint a nyíregyházi és a nagykállói kórház alkot majd egy-egy intézményt.

A szervezeti integráció során kórházat nem zárnak be, az átszervezési és karcsúsítási program során egészségügyi dolgozót nem küldenek el - emelte ki Mangol Csilla, hozzátéve, hogy az átszervezést úgy oldják meg, hogy a megyei betegellátás ne sérüljön.

Tájékoztatása szerint az ellátás ennek megfelelően két pólusból fog állni, az északi pólushoz (Fehérgyarmat és Mátészalka) várhatóan jövő év elején csatlakozik a kisvárdai, valamint az elképzelések szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő sátoraljaújhelyi kórház is.

"Utóbbi ugyan már másik megyében fekszik, de logisztikai okokból és az ágazati irányítás tervei szerint ez is egy logikus integrációs pont lehet" - fogalmazott Mangol Csilla.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek