Több mint ötvenen pályáznak 2009 Legjobb Munkahely Díjára
Már több mint 50 hazai munkaadó szervezet jelezte részvételi szándékát a 2009-es Legjobb Munkahely Felmérésben, amelyet a Hewitt Associates globális HR outsourcing és tanácsadó cég Magyarország vezető üzleti napilapja, a Világgazdaság partnerségével indított. A dolgozók elkötelezettségét, motiváltságát befolyásoló tényezők mellett 2009-ben a válság munkavállalókra gyakorolt hatását is vizsgálja a Hewitt.
A 2008-as Legjobb Munkahely Felmérés díjazottjai is hasonlóan vélekednek:
Abban mindhárom 2008-as díjazott egyetért, hogy a válság idején még fontosabb az, hogy az elkötelezettséget ne csupán megtartsuk, hanem növeljük is, hiszen a válság hatásainak a kezelése kizárólag a munkatársakon, a csapatmunkán és a hozzáálláson múlik. A felmérésbe 2009-ben beemelt válságspecifikus kérdések segítségével - az elkötelezettség és elégedettség megismerésén túl - arról is képet kaphatnak a résztvevő vállalatok, hogy saját munkavállalóik hogyan élik meg a jelen gazdasági helyzetet és annak hatását a szervezetre, illetve miként ítélik meg a vállalat válaszait a válságra.
További változás az előző évekhez képest, hogy 2009-től a korábbi 2 helyett 3 kategóriát különböztet meg a Hewitt, ezáltal is biztosítva, hogy saját súlycsoportukban mérettethessék meg magukat a felmérés résztvevői:
További információ a felmérésről: www.legjobbmunkahely.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?