Több mint százezren késve kapták meg az szja-visszatérítést
Július elejéig 118 ezer magánszemélynek utalta át késve az adóhatóság az őket megillető szja-visszatérítést - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
A napilap szerint a késlekedés miatt az APEH eddig 58 millió forint kamatot fizetett. A hivatal a tavalyi év közepéig csak tizedannyi esetben késett, és így csak tizedannyi kamatot kellett átutalnia.
Az APEH a Magyar Nemzet kérdésére a késést azzal indokolta, hogy 2009 elején új informatikai rendszert vezettek be, amely a tesztelési időszak ellenére is produkált később hibákat.
Az APEH a Magyar Nemzet kérdésére a késést azzal indokolta, hogy 2009 elején új informatikai rendszert vezettek be, amely a tesztelési időszak ellenére is produkált később hibákat.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?