kapubanner for mobile

Több mint tízezer vasutast bocsátanak el Romániában

A román államvasutak (CFR) 10.300 dolgozójától válik meg a bukaresti kormány egy hétfőn nyilvánosságra került határozat-tervezete értelmében.

A tervezet szerint az elbocsátandó személyek két havi nettó átlagfizetést, munkanélküli segélyt, és csaknem két évig jövedelem-kiegészítő összeget kapnának annak függvényében, hogy hány éves munkaviszonyuk van.

A legtöbb dolgozónak, 6700 embernek a CFR teherszállító részlegéről kell távoznia, de ezer fővel csökkentenék a személyszállító részlegen dolgozók számát is. A rendelet szerint a munkanélküli segélyalap kiadásai 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben is megnőnek az intézkedés végrehajtása következtében.

A vasúti szakszervezetek vezetői közölték, hogy nem értenek egyet az elbocsátással, és általános sztrájkot robbantanak ki, ha a kormány elfogadja a tervezetet.

Az államvasutaktól való elbocsátásokról már hónapok óta tárgyal a közlekedési minisztérium a vasutasok érdekeit védő szakszervezetekkel. A vasúttársaság 75 ezer embert foglalkoztat, kormányzati bírálatok szerint a vállalat hatékonysága feleakkora, mint az EU-átlag.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek