kapubanner for mobile

Több nő kerül a kaliforniai cégek vezetésébe

A kaliforniai székhelyű vállalatoknál ezentúl nem állhat a vezetőség tisztán férfiakból. Jelenleg a cégek negyedénél ül kettőnél több nő a vezetőségben.

Szeptember 30-ától lépett életbe egy új törvény, mely bejárást biztosít a csúcs testületekbe a hölgyek számára -írja a nuus.hu. A szabályok szerint legalább egy nő kötelezően részt kell vegyen a cégirányításban, akit 2019 végéig fel kell mutatniuk a vállalatoknak, különben pénzbüntetéssel néznek szembe. Ahol öt igazgató van, ott két női munkaerőt ír elő a rendelkezés, és ezeket a pozíciókat 2021-ig kell feltölteni. Legalább hat szék esetén pedig már a posztokból hármat hölgyeknek illene elfoglalniuk.
Az életbe lépő szabályozás érinti a nőket, gyerekeket és dolgozó családokat is, ugyanis célja a védelem és a támogatás.

Az egyik szenátor szerint, ha a magasabb szinteken magasabba a női munkaerő száma, az produktívabbá teszi a cégeket is. A népesség fele nő, ám a vásárlások 70 százalékát intézik nők - így a meglátásaik kulcsfontosságúak, melyek jól jönnek egy cég döntéshozatalában, és testületi kultúráját tekintve is - hangzik a másik érv.

Pennsylvaniában tavaly hoztak egy új szabályt, hogy 2020-ra 30 százalékban legyenek női vezetők a cégeknél, az állami vállalatokat is ideértve. Norvégiában ez a szám 40 százalék, de hogy sikerül-e maradéktalanul teljesíteni az új előírást, az a CNN Money szerint sem belátható még.

nuus.hu


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk