Több pénz jut jövőre tehetséggondozásra
A korábbiaknál több pénzt fordít a kormány a hátrányokkal küzdő gyermekek tanulásának támogatására, hogy ne termelődjön újra a képzettség nélküli réteg - derül ki a jövő évi költségvetési javaslatból.
Csökken a pedagógusok továbbképzésére fordított összeg, továbbá kevesebb pénz jut a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket integráltan oktató pedagógusok anyagi támogatására. Az alapnormatívák összege ezzel ellentétben változatlan marad - írja a Magyar Nemzet.
A legtöbb alaptámogatás nem változik jövőre, azonban jelentősen növekszik majd a hátrányokkal küzdő gyerekek továbbtanulásának elősegítésére fordított összeg - olvasható a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által az Országgyűlés elé benyújtott jövő évi költségvetési javaslatból. Az Arany János-programra tavaly még csak 1,2 milliárd forint jutott, jövőre azonban 2,7 milliárdot költenének erre a célra. A kormány egyik kiemelt célja a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásának, továbbtanulásának ösztönzése, hiszen a képzett szakemberek számának növelésével csökkenthető lenne a jelenleg több százezer fős munkaképes, ám tartósan inaktív réteg létszáma - írja a Magyar Nemzet. Öt százalékkal csökken az integrált oktatást folytató iskolák pedagógusainak anyagi támogatására fordított összeg, évi 3,42 milliárdról 3,25 milliárd forintra. A támogatás azokat a pedagógusokat segíti, akik a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek óvodai, iskolai nevelésében és oktatásában vesznek részt. Csökken továbbá egyes sajátos közoktatási feladatok támogatására fordított keretösszeg is - ebből az önkormányzatok a különleges gondoskodást igénylő tanulók ellátásához igényelhetnek támogatást. Legnagyobb mértékben a pedagógus-továbbképzés és szakvizsga támogatása csökken - az egy főre jutó támogatás így, a tavalyi 10 500 forintról évi 6300 forintra apadna - adta hírül a Magyar Nemzet.
Magyar Nemzet/edupress.hu

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon