kapubanner for mobile

Több száz uniós állás Budapesten

Immár harmadik alkalommal szervez a magyarországi Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) nemzetközi állásbörzét, ezúttal október 11-én. A budapesti rendezvényre mind a nyelvtudással rendelkező diplomás, mind a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező munkakeresőket várják a szervezők.

A fővárosi rendezvényre Európai Gazdasági Térség 18 országából érkeznek kiállítók és EURES tanácsadók. Az álláskeresők előadásokat hallgathatnak, megismerhetik az állásokat kínáló országok munkaviszonyait és jogi segítséget is kaphatnak. A rendezvényen részt vesznek az EUvonal tanácsadói is, akiktől számos információ megtudható a külföldi munkavállaláshoz kapcsolódó gyakorlati kérdésekkel (pl. kiutazással, kinti élettel, szabályozásokkal) kapcsolatban.

A 3. Nemzetközi Állásbörzére 2008. október 11-én (szombaton) 10-18 óra között kerül sor Budapesten, a Magyar Telekom Székház aulájában (I., Krisztina krt. 55.). A rendezvényen ingyenes vehetünk részt, illetve vehetjük igénybe az ott elérhető szolgáltatásokat.

A szervezők célja, hogy az eseményen megjelenő külföldi foglalkoztatási szolgálatok EURES tanácsadói pontos és hiteles útmutatást nyújtsanak az Európai Gazdasági Térség tagállamainak élet- és munkakörülményeiről, munkaügyi szabályozásáról, tanácsot adjanak az érdeklődő álláskeresőknek a külföldi álláslehetőségekről, valamint eligazodást kínáljanak a munkavállalás mindennapi problémáinak megoldásában is.

Több lehetőség

A rendezvényen - nem függetlenül a tavasszal rendezett 2. Nemzetközi Állásbörze rendkívül pozitív visszhangjától - 25 százalékkal több kiállító és tanácsadó vesz majd részt, mint az elmúlt alkalommal. Összesen 18 ország 43 kiállítója kínál majd lehetőségeket. Munkaadók és EURES tanácsadók érkeznek többek között Ausztriából, Bulgáriából, Dániából, Egyesült Királyságból, Észtországból, Finnországból, Hollandiából, Írországból, Litvániából, Máltáról, Németországból, Norvégiából, Olaszországból, Romániából, Spanyolországból, Svédországból, Szlovákiából és Szlovéniából.

Az állásbörzén a legkülönfélébb munkakörökbe keresnek jelentkezőket. Ennek megfelelően a munkáltatók a szakmunkásoktól a diplomásokig terjedően minden rétegnek kínálnak lehetőségeket. Jelentkezőket várnak többek között mérnöki, tanári, gépjárművezetői, építő- és vendéglátó-ipari, húsfeldolgozói, és fémipari szakmunkás munkakörökbe, de keresnek például termék- és adatmenedzsert is. A legtöbb munka megszerzéséhez idegen nyelvtudás szükséges, azonban vannak olyan állásajánlatok is, ahol ez nem követelmény, de mindenképpen ajánlott. Az előre leadott álláslehetőségek részletei egyébként már megtalálhatóak a rendezvény honlapján.

A szervezők javasolják, hogy mindenki vigyen magával idegen nyelvű önéletrajzot. A külföldi munkalehetőséget keresők ehhez segítséget kaphatnak az EURES honlapon, ahol elkészíthetik saját önéletrajzukat.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek