Többen sztrájkolnak Ferihegyen, mint tegnap
A szombat reggeli műszakban a Budapest Airport (BA) dolgozóinak 64 százaléka vette fel a munkát a ferihegyi repülőtéren, ami elmarad a pénteken munkába állók 72 százalékos arányától.
A szombaton reggel 7 órakor kezdődő 12 órás műszakban 287 dolgozó közül 185 vette fel a munkát, 58 dolgozó sztrájkol, 44 pedig betegszabadságon van - mondta Szollár Domokos, a társaság szóvivője szombaton az MTI-nek.
Hozzátette: szombaton reggel az utasbiztonsági ellenőrök mintegy harmada, 20 dolgozó jelentkezett munkára, az üzemeltetési osztályon az alkalmazottak közel 50 százaléka, vagyis szintén 20 munkavállaló dolgozik. Megjegyezte: a munkába állt görög utasbiztonsági ellenőrök száma meghaladja a 20 főt.
Pénteken a reggeli műszakba érkező 268 munkavállaló 72 százaléka, 192 alkalmazott vette fel a munkát.
Szinte teljes létszámban dolgoztak az üzemeltetési területen, a Fegyveres Biztonsági Őrség őrei beosztás szerint mindannyian felvették a munkát, sőt többen önként bejöttek dolgozni a szabadnapjukon - mások helyett - közölte korábban Szollár Domokos.
Az utasbiztonsági ellenőrök 50 százaléka dolgozott pénteken, nekik segített 23 görög ellenőr. A 32 biztonsági ellenőrből azonban mindösszesen négyen dolgoztak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?