Többet keresnek az amerikai nők a férfiaknál
Jelentősen meghaladta a fiatal nők fizetése a férfiakét egyes amerikai nagyvárosokban. A 21 és 30 év közötti korosztályban akár 20 százalékkal is többet kereshetnek a nők - idéz egy 2005-ös népszámlálási adatok alapján készült szociológiai kutatást a Világgazdaság.
A kutatást jegyző Adrew Beveridge professzor szerint a főként nagy metropolisokra (pl. New Yorkra, illetve Dallas-ra) jellemző eltérés két dologra vezethető vissza: egyrészt az oktatásban, másrészt az életmódban végbemenő változásokra.
Ezt bizonyítja az is, hogy miközben a vizsgált évben a New Yorkban dolgozó fiatal nők 53 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel, a férfiaknak csupán 38 százaléka mondhatta el ezt magáról. Ugyanakkor az itt élő 25 és 64 év közötti nőknek mindössze 45 százaléka volt házas, szemben az USA egészére jellemző 61 százalékos aránnyal. A legfontosabb azonban talán mégis a jobb tanulási és megélhetőségi lehetőséget jelentő vonzerő, Beveridge szerint ugyanis emiatt költöznek a nagyvárosokba a 20-as éveikben járó nők tömegei.
A szakember egyébként azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogyha a folyamat átterjed a kisebb településekre is, 40 éven belül a nők akár a teljes népességen belül is jobban fognak keresni a férfiaknál. Ahhoz azonban előbb el kell fogynia a férfiak előnyének, a tanulmány szerint ugyanis az USA teljes területét tekintve a húszas éveikben járó férfiak továbbra is átlagosan 12 százalékkal többet vihetnek haza női munkatársaiknál - elemzi a Világgazdaság.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?