kapubanner for mobile

Többféle bölcsőde közül választhatnak jövőre a szülők, nő a támogatás is

Januártól átalakul a bölcsődei ellátórendszer, a szülők a jövőben hagyományos bölcsődébe, mini bölcsődébe, munkahelyi bölcsődébe vagy családi bölcsődébe írathatják be három év alatti gyerekeiket – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

A kormány a bölcsődei ellátórendszer rugalmasabbá tételével azokat a családokat akarja segíteni, amelyekben mindkét szülő dolgozik, vagy ahol egy dolgozó szülő nevel három év alatti gyereket, és nincs más külső, például nagyszülői segítség – mondta az államtitkár. Utalt arra, hogy 2015 szeptemberétől a 3 év feletti gyerekeknek már óvodába kell járniuk, ezért az új bölcsődei rendszerben az ennél fiatalabb gyerekek ellátására koncentrálnak.

Novák Katalin tájékoztatása szerint a családi bölcsődék költségvetési támogatása mintegy 30 százalékkal nő; így január 1-jétől 346 ezer forint lesz évente gyermekenként, a családoknak így megfizethetőbb lesz az ellátás.

A családi napközik januártól átalakulnak, ezért a fenntartóknak augusztus 31-éig kell kérelmezniük a kormányhivataloknál azt, hogy januártól családi bölcsődeként, mini bölcsődeként, bölcsődeként kívánnak majd működni.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi szabályozás szerint még csak a tízezernél több lakosú településeknek kötelező bölcsődei ellátást biztosítaniuk, de január 1-jétől ez már azokra az önkormányzatokra is vonatkozik, amelyek területén legalább negyven, három év alatti gyermek él, vagy ahol legalább öt olyan gyerek van, akinek a szülei igénylik az ellátást.

Novák Katalin arról is beszélt: uniós forrásból mentorhálózatot indítottak, hogy szakmai segítséget adjanak a családi napközik átalakításához. Az államtitkár az idei felvételi adatokra utalva azt mondta, lényegesen többen jelentkeztek a bölcsődei kisgyermeknevelő szakra, mint korábban. Szerinte a szakma vonzerejét növelte, hogy a felsőfokú bölcsődei kisgyermeknevelők már a pedagógus-életpálya szerint kapják bérüket. Kérdésre válaszolva közölte, hogy a családi bölcsődékben az étkeztetés nem közétkeztetésnek, hanem „családi étkeztetésnek” minősül.

Fűrész Tünde, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztos tájékoztatása szerint jelenleg 47 ezer bölcsődei férőhely van a három év alatti gyerekek napközbeni ellátására, ezt 60 ezerre szeretnék növelni. A rendszer átalakítását, rugalmasabbá tételét egyebek mellett azzal indokolta, hogy európai összehasonlításban az átlagnál kevesebb kisgyermekes anya dolgozik Magyarországon.

A miniszteri biztos fontosnak nevezte a bölcsődei dolgozók megbecsülését és továbbképzését. Arról is beszélt, hogy jövőre a középfokú végzettségű kisgyermeknevelők is jelentős béremelésre számíthatnak; erre 1,5 milliárd forintot biztosítottak. Novák Katalin a sajtótájékoztató után a tárca nevében stratégiai megállapodást írt alá Mátay Katalinnal, a Magyarországi Családi Napközik Közhasznú Egyesületének elnökével.

Az augusztus 1-jével miniszteri biztossá kinevezett Fűrész Tünde korábbi család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkári helyét augusztus 1-jével Beneda Attila vette át, aki korábban egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkárként dolgozott az Emmiben.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk