kapubanner for mobile

Többletpontokat szerezhetnek és pénzt kereshetnek az alapkiképzésben részt vevő fiatalok

A továbbtanuláshoz többletpontokat és kiemelt illetményt is szerezhetnek az önkéntes katonai alapképzésben részt vevő fiatalok - közölte a honvédelmi miniszter hétfőn az MTI-vel.

Szalay-Bobrovniczky Kristófot idézve a Hovédelmi Minisztérium azt írta: az elsődleges cél továbbra is az, hogy minél többen csatlakozzanak a Magyar Honvédséghez, amely ma már egy modern fegyverrendszerekkel ellátott, professzionális, 21. századi haderő.

"Aki ide jelentkezik, egy bátor, high-tech, a haza védelmére készen álló, felkészült és alkalmas csapat tagja lehet" - emelte ki a tárcavezető.

A honvédelmi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) kiképzésének teljesítésével a résztvevők akár 64 pluszpontot is szerezhetnek a jövő évi felsőoktatási felvételi eljárásban, miközben kipróbálhatják magukat, és még pénzt is keresnek.

A közlés szerint már a kiképzés közben is bárki dönthet úgy, hogy szerződéses katona lesz vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása, illetve civil munkája mellett tartalékosként is bizonyítja. Az alapképzés hat hónapos teljesítésével 16 pont és a mindenkori minimálbérnek megfelelő illetmény, míg speciális szakfelkészítés esetén 32 többletpont és a garantált bérminimum jár. Hat hónap után további fél évig lehet még folytatni az ÖKSZ-programot. Ezzel műveleti besorolású alakulatnál 64 pluszpontot lehet szerezni.

Jelentkezni március 5-e éjfélig az iranyasereg.hu/oksz oldalon, valamint az ország bármelyik toborzó irodájában lehet. A kiképzések március 11-én indulnak.

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk

NAV: megújult az adónaptár az ügyfélportálon

Megújult az adónaptár, az újítás révén az adónaptár már automatikusan megjeleníti, és akár más naptáralkalmazásokba is betölti a fontos... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április első felében

A NAV adóellenőrei többek között az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják majd. Teljes cikk