kapubanner for mobile

Tömeges leépítésbe kezdett Elon Musk a Twitternél

Több ezer ember munkahelye került veszélybe, miután Elon Musk megvásárolta a Twittert.

Tömeges elbocsátásokba kezd a Twitternél Elon Musk – közölte a vállalat egy, a munkatársaknak küldött e-mailben.

November 4-én pénteken minden alkalmazott kap egy e-mailt: azok, akik megtartják munkahelyüket, a munkahelyi fiókjukra kapják a küldeményt, az elbocsátásról pedig a személyes fiókjukon értesítik a dolgozók - írja a 24.hu.

Iparági értesülések szerint a Twitter új tulajdonosa a dolgozók nagyjából felét rúghatja ki, ami rengeteg embert érinthet, hiszen a vállalatnak tavaly év végén több mint hétezer alkalmazottja volt.

Musk  a hosszú hónapokig húzódó, 44 milliárdos üzlet lezárása előtt azt mondta befektetőknek, hogy a dolgozók 75 százalékétól, több mint 6000 embertől kell megválni. Később az alkalmazottaknak már azt jelezte, hogy ezért ez a szám túl magas lenne.

Musk megérkezése után első intézkedése az volt, hogy kirúgta a vállalat felsővezetőit. 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek