kapubanner for mobile

Tönkrement és megszűnt a Kossuth Nyomda

A felszámoló aláírta az adásvételi szerződést a felszámolásba került Kossuth Nyomda egyes gépeire a meg nem nevezett szakmai vevővel, pénteken megtörtént az átadás, és a nyomda telephelyén már ezeknek a gépeknek egy részén megkezdték a nyomást - tájékoztatta Somogyi Krisztina felszámoló biztos az MTI-t pénteken.

A Kossuth Nyomda megszűnésével megszűnt 170 dolgozó foglalkoztatása is. Az eddig eltelt időszakra a dolgozók megkapták a bérüket a vételár foglalójából, a felmondási időre járó pénzt pedig a vételárból fizetik ki - magyarázta a felszámoló biztos.

A nyár közepén felszámolásba került Kossuth Nyomdával szemben mintegy 3,1 milliárd forint hitelezői igény merült fel, ebből mintegy 130 millió forint a köztartozás. A felszámoló Immorent-Hungary Zrt. a lízingelt ingatlannal együtt 2,9 milliárd forintért kínálta a budapesti Jászberényi út 55. szám alatti telephelyet a nyomdai munkához szükséges eszközökkel, az informatikai berendezésekkel, a Kossuth Nyomda névhasználati jogával és más jogokkal egy csomagban. Erre egyetlen ajánlat sem érkezett. Somogyi Krisztina az MTI-nek korábban elmondta, hogy a nyomdatársaság a nyomott piaci árak miatt ment tönkre. Az értékes ingatlant a likviditás fenntartása érdekében a cég már korábban eladta, és azt lízingeli vissza. A telephelyen a további működés a lízingszerződés újratárgyalásától függ.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek