kapubanner for mobile

Totális ellenőrzés a pedagógusoknak?

Az MSZP szerint a Magyar Pedagógus Kar létrehozása újabb bizonyítéka annak, hogy a Fidesz-kormány totális kontroll alatt akarja tartani a tanárokat.

Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a centralizáció folytatása a pedagóguskar létrehozása. Azzal, hogy a tanárokat egy kvázikamarába terelik, felborítják az eddigi demokratikus érdekegyeztetési rendszert. A pedagóguskarnak ugyanis - folytatta - olyan véleményező és javaslattevő szerepe lesz, ami szűkíti például a Közoktatási Érdekegyeztető Tanácsban megvitatható kérdésköröket, és végső soron a szakszervezetek kiszorításához vezethet az érdekegyeztetésből.

Kunhalmi Ágnes aggályosnak nevezte, hogy a pedagóguskar felügyeletét az oktatásért felelős miniszter látja el, aki felülbírálhatja, illetve megsemmisítheti annak döntéseit, módosíthatja például az etikai szabályokat.

Az MSZP-s politikus veszélyesnek tartja a pedagógusok számára tervezett etikai kódexet is, mondván, a jövőben "gumifogalmakból" álló magatartásmércét írhatnak elő a tanároknak, ez pedig hivatkozási alap lehet a retorziókra, elbocsátásokra.

Hogy merészelnek etikai kódexet ráerőltetni a pedagógusokra azok, akik "a trafikmutyiban saját rokonaiknak, haverjaiknak osztották ki leplezetlenül a dohányboltokat?" - tette fel a kérdést.

Szeptember 1-jével minden, állami, önkormányzati oktatási intézményben közalkalmazottként dolgozó pedagógus a Magyar Pedagógus Kar tagjává válik. Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár azt mondta: javaslattevő és véleményformáló szerepe egyaránt lesz az újonnan alakuló karnak, feladatai közé tartozik majd a pedagógusok etikai kódexének kidolgozása is. Hozzátette, a tagság különleges kötelezettségeket nem ró a pedagógusokra, tagdíjat sem kell fizetni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek