Tóth Györgyi a CIB Bank új HR vezetője
Új HR vezető csatlakozott a CIB Bank csapatához: Tóth Györgyinek a többi között az a feladata, hogy támogassa a bank befogadó, teljesítményorientált vállalati kultúráját és tovább erősítse a munkáltatói márkát - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
2024. június 1-jétől új vezető irányítja a CIB Bank HR területét. Tóth Györgyi több mint 20 év HR szakmai tapasztalattal rendelkezik. Mesterdiplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte pszichológia szakirányon. Karrierjét tréningspecialistaként kezdte, majd a UPC Magyarországnál, az AXA Csoportnál, a Deloitte Magyarországnál és az UNIQA Biztosítónál töltött be vezető szakértői, HR üzleti partner, majd pedig HR vezetői pozíciókat, ahol a vállalati HR stratégia kialakításáért és megvalósításáért felelt. Széles körű magyar és regionális tapasztalattal rendelkezik szervezetfejlesztés, tehetségmenedzsment, vállalati kultúrafejlesztés, munkaadói márkaépítés területeken.
Tóth Györgyinek új vezetőként az a feladata, hogy személyében és vezetőként támogassa a nyitott, barátságos, befogadó, ugyanakkor teljesítményorientált vállalati kultúrát, házon belül és kívül is hozzájáruljon a munkaadói márka erősítéséhez, a toborzás és megtartás területén tovább erősítse a CIB Bank pozícióit.
„Nagy örömmel csatlakoztam a CIB csapatához. Célom, hogy az eddigi erős alapokra építve a CIB még vonzóbb munkahellyé váljon. Hiszem, hogy a hosszú távon fenntartható, eredményes működéshez a munkatársi jóllét alapvető fontosságú, ezért csapatommal a HR szolgáltatások továbbfejlesztése mellett azon fogunk dolgozni, hogy minél szerethetőbb, jobb munkahely legyen a CIB” – mondta Tóth Györgyi, a CIB Bank új HR vezetője.
Új humánerőforrás ügyekért felelős vezérigazgató-helyettes a Magyar Telekomnál
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?