kapubanner for mobile

Új humánerőforrás ügyekért felelős vezérigazgató-helyettes a Magyar Telekomnál

Tóth Zsuzsa felelősségi körébe tartoznak majd többek közt a munkavállalókhoz kapcsolódó HR tevékenységek és a munkáltatói márkaépítés is.

Új humánerőforrás ügyekért felelős vezérigazgató-helyettes a Magyar Telekomnál-

Tóth Zsuzsa 2016. óta a CIB Bank HR Igazgatójaként felelt valamennyi HR funkcióért, továbbá a projektmenedzsment és a folyamatszervezés koordinációjáért. Korábban közel 10 évig a McKinsey tanácsadó cégnél támogatott nagyvállalatokat több országban üzleti tanácsadóként stratégiájuk, folyamataik és szervezetük fejlesztésében, valamint irányításával számos HR témájú projekt valósult meg. Ezt követően az Oriens vállalatcsoportnál a tulajdonosi oldalt képviselve közép-kelet-európai KKV-k eredményességének növelésén dolgozott. Zsuzsa a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett pénzügy szakirányon, valamint az amerikai Kellogg School of Management-en szerzett MBA diplomát szervezetfejlesztés és marketing szakon.

„Megtiszteltetés számomra, hogy én tölthetem be a Chief People Officer pozíciót a Magyar Telekomnál. Örömmel viszem tovább az eddigi víziót, azon fogok dolgozni, hogy a Telekom az ország legvonzóbb munkahelyévé váljon. Célom, hogy csapatommal egy emberközpontú, az üzleti stratégiát maximálisan támogató és innovatív HR szemléletet valósítsunk meg.” – mondta kinevezése kapcsán Tóth Zsuzsa.

„Zsuzsa személyében erős szakmai háttérrel, széleskörű tapasztalattal rendelkező vezetőt köszönthetünk a Telekom felsővezetésében. Biztos vagyok abban, hogy Zsuzsa személyisége és víziója hozzájárul ahhoz, hogy vezetésével továbbra is stabil, szerethető munkahelyet építsünk.” – tette hozzá Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Az új Chief People Officer felelősségi körébe többek között a munkavállalókhoz kapcsolódó HR tevékenységek, munkáltatói márkaépítés, agilis transzformációs, valamint belső és külső kommunikációs területek fognak tartozni.

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek