kapubanner for mobile

Továbbra sincs megegyezés a Deutsche Telekomnál

Ágazati elemzők szerint a Deutsche Telekomnál a német részvénytársaság történetének akár legsúlyosabb konfliktusává szélesedhet a cégvezetés és ver.di szakszervezeti szövetség immár egy hónapja tartó szembenállása a konszern tervezett átalakítása kapcsán.

A tárgyalási hangnem már régóta éles, a ver.di szakszervezeti szövetség elveti az átalakítási tervet, és sztrájkkal fenyegetőzik, ugyanakkor a Telekom pénzügyi és személyügyi igazgatója szerint a tárgyalásokat még április folyamán le kellene zárni, hogy a T-Service - az elképzeléseknek megfelelően - július 1-jén indulni tudjon.

Egy hete folytatódtak a Deutsche Telekom és a ver.di tárgyalásai a német távközlési cég tervezett átalakításáról, mintegy ötvenezer dolgozó kiszervezéséről, de ez a - harmadik - forduló is, akárcsak a korábbiak, eredménytelen maradt.

René Obermann cégvezető a T-com vezetékes részleg teljes szétdarabolását tervezi, majd egy önálló társaság létrehozását - ez lenne a T-Service -, amelybe a T-Comból, a T-Systemsből és a T-Mobile-ból mintegy 25 ezer dolgozót tömörítenének, de a teljes állományi létszám elérné az ötvenezer főt. A heti munkaidő az eddig 34 óra helyett 38 óra lenne itt, még a korábban vázolt elképzelések szerint.

A T-Service-ben többek bére még a korábbi 60 százalékát sem érné majd el. A cég pénzügyi vezetője szerint ugyanis az itt újonnan munkát kezdő műszakiak fizetését a korábbi 34 ezer helyett évi húszezer euróban állapítanák meg, ezzel kerülne az itteni javadalmazás a T-Mobile és a T-Punkt szolgáltatói részlegeknél adottal nagyjából egy szintre. Másrészt - indokolja a vezetés - csak így maradnak versenyképesek más szolgáltatókkal. A változtatások végrehajtásával mintegy 900 millió eurót akar megtakarítani a konszern vezetése.

A ver.di szerint az átalakítási tervek több területen a szegénységi küszöbhöz közelítenék a béreket a DT-nél - jelentette ki a Der Spiegelnek adott nyilatkozatában a ver.di szövetségi vezetője, aki a DT felügyelőtanácsának is tagja.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek