kapubanner for mobile

Toyota-dolgozókat tartóztattak le csalásért

Letartóztatták a japán Toyota autógyártó sales-es részlegének négy alkalmazottját, akik hamis eladási adatokat közöltek egyes használt járművekkel kapcsolatban.


A rendőrség vizsgálatot folytatott a mintegy 60 kereskedést üzemeltető Osaka Toyotánál, mert felmerült a gyanú, hogy a dolgozók "kozmetikázzák" a társaság használt autókra vonatkozó eladási adatait. Az oszakai rendőrség illetékesei elmondták, hogy négy férfit gyanúsítanak hamis számítógépes jelentések előállításával és a közlekedési minisztérium elé tárásával. Ezek négy nem létező tranzakcióra vonatkoznak 2002 és 2003 februárja között - közli az AP.

A Toyota arra utasította leánycégét, hogy teljes mértékben működjön közre az eljárás során a hatóságokkal. Bár a letartóztatásokat nem kommentálta, a gyártó elnöke elmondta, hogy sajnálja, hogy aggodalmat okoztak vásárlóiknak.

A japán társaság a világ második legnagyobb autógyártója az amerikai General Motors mögött. A mostani incidens újabb szégyenfolt a cég hírnevén, mely nemrég jelentette be, hogy javítja minőségellenőrzési eljárásait és felelősségteljes vállalatként fog működni, miután három vezetőjét gyanúsították egy később szükségesnek ítélt visszahívás elmulasztásával. 2004-ben az egyik Toyota-típus kormányműhibája miatt öt ember sérült meg egy frontális ütközés során.

Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek