Tudásközpontot hozott létre A TÜV Rheinland
Az Óbudai Egyetemmel közösen hozta létre a tudásközpontot a TÜV Rheinland. A cél a mérnöki tudás elmélyítése és gyakorlati tapasztalatokkal szélesítése, a duális képzés megvalósítása.
Cél, hogy segítsék az egyetemi alapkutatások és fejlesztések eredményeinek gazdasági hasznosítását. A termékvizsgálattal, műszaki felügyelettel foglalkozó TÜV Rheinland a tudásközpont működtetésével vállalta azt is, hogy a Magyarországon működő nemzetközi cégek szakemberigényét közvetíti az egyetemnek - hangsúlyozta Czitán Gábor.
Már az első félévben 120-an jelentkeztek a részképzésekre. amely reményeik szerint hasznosítható lesz majd a munkaerőpiacra kikerülő friss diplomásoknak. A tervek között szerepel, hogy a tehetséges mérnökhallgatóknak külföldi ösztöndíjprogramot hirdetnek, vizsgáló laboratóriumokban teszik lehetővé szakmai ismeretek szerzését.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Januárban elindult a próbagyártás a szegedi BYD-gyárban – közölte Botka László polgármester. A gyárban már mintegy 960 fő dolgozik, és a... Teljes cikk
A Binder Ipari Szerkezetépítő Kft. négymilliárd forint értékű beruházást hajt végre Csöngén a kormány támogatásával, aminek nyomán... Teljes cikk
Színvonalasabb és biztonságosabb lehet a betegellátás a jövőben a Debreceni Egyetem (DE) és a GE HealthCare közötti újabb keretmegállapodásnak... Teljes cikk
- A munkaerő-képzés felé bővíti portfólióját a Prohuman 2 napja
- Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben 3 napja
- Miért bukik el a legtöbb HR-stratégia? – 10 nemzetközi trend 2026-ra 4 napja
- Ők a legnagyobb tréningcégek a magyar piacon - jelentős mozgások a rangsor élén 4 napja
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 1 hete
- Megingott a magyar dolgozók biztonságérzete és jövőképe 1 hete
- Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin 1 hete
- A részmunkaidősök létszámváltozása 2019 és 2024 között - grafikon 1 hete
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 1 hete
- A munkanélküliségi ráta nemek szerint - grafikon 2 hete
- Mi lesz a munkaerővel 5–10 év múlva? Egy nagyvállalat válasza a tudáshiányra 2 hete

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig