Tudatos álláskeresőkre vágynak a cégek
Stabil munkahelyet és karrierlehetőséget akarnak leginkább a fiatal álláskeresők. Ez derült ki a standok között sétálva a Budapesti Corvinus Egyetem tavaszi állásbörzéjén, amelyet múlt héten tartottak.
Menekülnek a leépítések elől
Ugyan hivatalos statisztikák még nincsenek, de a cégek tapasztalataiból leszűrhető, némileg változott az álláskeresők összetétele. Nem csupán egyetemisták és friss diplomások vadásztak állásokra, hanem több éve dolgozók is. "Rengetegen érkeznek pár éves tapasztalattal, vagy frissen elbocsátottként és a fiatalok mellett megjelentek az idősebb korosztályok" - nyilatkozza az [origo]-nak egy hazai bank toborzásért felelős munkatársa. Ebédidőben lógott el az állásbörzére egy harminc év körüli hölgy, aki egy informatikai multi beszerzőjeként dolgozik. "Valószínűleg egy hónapon belül jelentős leépítés lesz nálunk, több kollégámmal együtt megpróbálunk előre menekülni és már most állást keresünk" - meséli a hölgy prospektusokkal a kezében.
Néhány lépéssel odébb egy állástalan fiatalemberbe botlunk. Azt hinnénk, hogy közgazdász-mérnöki diplomakombinációval garantált a gyors elhelyezkedés, ám a fiatalember január óta hiába pályázik. "Eleinte nem tartottam az álláskereséstől, csakhogy szakterületem, az ingatlanfejlesztés leszálló ágban van. Ahová felvettek volna, oda a projekt meghiúsulása miatt nem mehettem" - sorolja az eddigi fejleményeket. Amit még észrevett: a cégek válságos időszakban jobban takarékoskodnak. Amit lehet, megpróbálnak gyakornokokkal és középfokú végzettségűekkel betölteni.
Milyen álláskeresőt szeretnek a cégek?
A válság a céges megjelenésekben is tetten érhető. Kisebb standokat béreltek, szerényebb eszközökkel reklámozták magukat. Ettől függetlenül árgus szemekkel figyelték a standhoz érkezőket, ugyanis a legtehetségesebbek elhalászása továbbra is fontos számukra. Az álláskeresőknek azonban még van mit tanulniuk - ez derült ki a kiállítók között végzett miniszondánkból. Egy nagy áruházlánc toborzási munkatársa a fiatalok felkészületlenségére panaszkodott. Két nap alatt rengetegen keresték fel őket, ám konkrét elképzeléssel alig-alig érkeztek. "Szinte senki sem érkezik célirányosan: sokkal több a tétovázó, a nézelődő, mint az, aki tudja, mit tud és mit akar. A többség még nem dolgozott, diplomázás előtt áll, csak most fontolgatják, hogyan tovább" - összegzi a tapasztalatokat.
A határozatlanságot és a tétovázást erősíti meg egy másik hipermarket képviselő. "Rengeteg fiatalnak tulajdonképpen fogalma sincs arról, mihez kezdhet majd a választott szakiránnyal diplomázás után. Pedig most, a gazdasági válság idején még a szokásosnál is hamarabb meg kellene kezdeni a karrier megtervezését." Emellett a szabad pozíciókra vadászók közül egyre többen jönnek a kereskedelemhez nem túl szorosan kapcsolódó - például jogász , bölcsész - diplomákkal.
Stabil munkahely és karrier: ezt akarják a fiatalok
Egy hiteltanácsadó cég standjánál megtudjuk, az érdeklődőknek általában két dolog fontos: a stabil munkahely és a gyors karrierlehetőség. A fiatalok ódzkodnak a vállalkozói státusztól, alkalmazottként akarnak dolgozni. Emellett mindenki azonnal vezetői, menedzseri pozícióra vágyik. Az szinte senkit nem érdekel, hogyan fejlődhet eleget szakmailag vagy juthat el a kívánt szintre" - magyarázza. A valóság pedig mást mutat: hiteltanácsadóként vállalkozói státuszban indul a karrier és alulról, nem menedzseri szintről...
Terjed a hideghívás az álláskeresők körében
A kiállítók még egy trendről beszámoltak. A gazdasági válság az álláskeresők stratégiáit is módosította. A hagyományos álláshirdetésre jelentkezés mellett terjed a hideghívás és a HR-es spontán - akár utcáról történő - megkeresésének a módszere. Kétélű azonban ez az álláskeresési eszköz. Ha sok kudarcélmény, elutasítás éri a pályázót, akkor csökken az önbizalma, az álláskeresési kedve, így az ész nélküli megkeresések bumerángként üthetnek vissza.
Mindennek ellenére álláskeresői szempontból a felsőoktatási állásbörzék még mindig az egyik leghatékonyabb karrierépítési fórumok. Rövid idő alatt ugyanis temérdek mennyiségű információ gyűjthető a standoknál, lehetőség nyílik a személyes kapcsolatépítésre, és a felvetődő kérdéseket is helyben válaszolják meg a cég képviselői.
Takács Gabriella
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 3 hete
- Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac 1 hónapja
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja
- Valós üzleti döntésekkel versenyeztek a jövő HR-szakemberei a Talent Bridge-en 2 hónapja
- Óriási állásbörze jön Békéscsabara – itt toboroz a Vulcan Shield Global 2 hónapja
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?