Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKevésnek tartja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a hatósági munkaügyi ellenőrzések gyakoriságát, és érdemi változást sürget.
A MASZSZ szerdai közleményében az MTI-nek azt írta, kivételesen jó hírnek tekinti, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a napokban bejelentette: drasztikusan megemelik a munkaügyi vétséget elkövető munkáltatókra kiróható munkaügyi bírságok összegét.
A sokszorosára emelt, akár 100 millió forintos büntetési tételekkel mégsem teljesen elégedett a szakszervezeti szövetség. Úgy vélik, hogy a súlyos pénzbüntetés mit sem ér, ha az ellenőrzések száma az elmúlt évek alatt drasztikusan csökkent. Ráadásul, azok többsége még feltárt vétségek után is legtöbbször mindössze figyelmeztetéssel zárul - hangsúlyozta közleményében a MASZSZ.
A szövetség nem a büntetési tételt kevesli, hanem a munkaügyi ellenőrzések gyakoriságát. Információi szerint ez utóbbi nem fog változni, mint ahogy az a gyakorlat sem, hogy a szabálytalanságokért, még a fekete foglalkoztatásért is gyakran csak figyelmeztetést adnak ki az ellenőrök.
Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke úgy véli, a kontroll hiányából fakadó látencia nem fog megváltozni csupán a büntetési tételek jogszabályi módosításától. Ráadásul, amennyiben a szabálytalanságokért továbbra is legtöbbször mindössze figyelmeztetés jár, a módosítás csak a "vétkesek" töredékénél fogja éreztetni hatását.
Az elnök hangsúlyozta, munkáltatóként minden cégtulajdonosnak biztosítania kell az alapvető foglalkoztatási feltételeket. Aki nem tudja garantálni az alkalmazottja munkajogi biztonságát - például feketén foglalkoztatja -, az ne legyen munkáltató - szögezte le Zlati Róbert.
A MASZSZ véleménye szerint a változáshoz a büntetési tételek drasztikus megemelése mellett lényegesen több ellenőrzésre is szükség van, amire egyébként az uniós irányelv elfogadásával jogi kötelezettséget is vállalt Magyarország - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?