kapubanner for mobile

Túl sok munkahelyteremtő támogatást vett fel a Nokia

Bármennyire is igyekszik a német kormány nyomást gyakorolni a Nokiára, a finn mobiltelefon-gyártó cég kitart azon döntése mellett, hogy bezárja bochumi gyárát és a termelést áthelyezi Romániába és Magyarországra - értesült a Népszabadság.

Az észak-rajna-vesztfáliai tartományi kormány mindent elkövet, hogy a Nokia ne zárja be a 2300 főt foglalkoztató bochumi gyárat: megszellőztették egy banki vizsgálat eredményét, miszerint a Nokia Bochumban 200-400 fővel kevesebb embert foglalkoztatott 2002-2005 között, mint ahogy arra a szubvenciók fejében kötelezettséget vállalt. Ennek értelmében a cég jogtalanul vett fel az elmúlt másfél évtizedben több mint 88 millió eurónyi szövetségi és tartományi támogatást.

Időközben a bochumi gyár dolgozói is próbálják jobb belátásra bírni a vezetőséget: bár sztrájkot egyelőre nem terveznek, minden végkielégítésről vagy átképzésről szóló tárgyalást meghiúsítanak. A Nokia egyébiránt határozottan cáfolta az olyan német sajtóhíreket, melyek szerint a finnek romániai állást ajánlottak volna bochumi alkalmazottaiknak - tájékoztat a Népszabadság.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek