Tulajdonosok lehetnek a munkavállalók
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKedvezményesen vásárolhatnak állami részt a munkavállalók azon nem stratégiai cégeknél, ahol az állam a kisebbségi tulajdonos; az erről szóló szakértői koncepciót őszre készíti el a Munkástanácsok Országos Szövetsége, miután javaslatát pozitívan fogadta a kormányfő - írja a keddi Magyar Nemzet.
A cikk ismerteti, hogy politikai támogatást kapott a szövetség régen szorgalmazott, kedvezményes munkavállalói résztulajdonlásra vonatkozó javaslata, amikor a keresztény-konzervatív konföderációval és a Liga szakszervezetekkel egyeztetett Orbán Viktor.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a napilapnak elmondta, hogy a találkozón a kormányfő pozitívan fogadta elképzelésüket, így a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től nemsokára megtudják, melyek azok a nem stratégiai jelentőségű kisebbségi állami tulajdonrészek, amelyek megvásárlására a munkavállalók lehetőséget kaphatnának.
Tulajdonosként a munkavállalók beleláthatnának és beleszólhatnának a cég működésébe, így a profitszerzésen kívül más, például foglalkoztatottsági szempontok is megjelenhetnének a döntésekben. Tulajdonosként további osztalékban, azaz több jövedelemben is részesülhetnének a munkavállalók.
A kedvezményes munkavállalói résztulajdonosi program felújított változatát legkésőbb őszig elkészítik, amelyet a nemzetgazdasági tárca foglalkoztatáspolitikai államtitkárságának nyújtanak majd be. Palkovics Imre reményét fejezte ki, hogy kedvezményes résztulajdonlás hosszú távon más állami vállalatokra is kiterjeszthető lesz.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?