kapubanner for mobile

Tulajdonost váltott a Rádió 1

Az eddig a francia Lagardere Csoport tulajdonában lévő médium megváltozott tulajdonosi háttérrel folytatja.

Az 1996-ban alapított Rádió 1 megváltozott tulajdonosi struktúrával folytatja működését. A pénzügyi befektetőkből álló új tulajdonosi konzorciumot dr. Erdélyi Krisztián, a médium jelenlegi ügyvezetője és Márton Dávid, a rádió egykori alapítója irányítja. A 11 helyi tagrádióból álló hálózatot fenntartó társaság operatív vezetését is a két szakember közösen végzi majd.

A Rádió 1-et alapító Márton Dávid a megalakulástól 10 éven keresztül vezette a céget, míg Erdélyi Krisztián 2000-től pénzügyi igazgatóként, majd 2004-től operatív igazgatóként, két éve pedig ügyvezető igazgatóként dolgozott a rádiónál.

Elmondásuk alapján a cég profilja nem változik, de a vállalat nyit az új média felé, emellett nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a Rádió 1 brand értékeinek erősítésére és a pénzügyi racionalizálásra.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek