kapubanner for mobile

Ők lehetnek a közmédia új vezetői

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A rádiós üzletág vezetője Kerényi György lesz.

Az MTVA helyét átvevő Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. szakmai vezetőinek névsora hamarosan hivatalossá válhat - írja a Portfolio. A televíziós terület irányítását Bodacz Balázs veszi át, aki négy év után távozik az ATV-től. Korábban a Magyar Nemzetnél és a Hír TV-nél is dolgozott, távozásakor pedig arról beszélt, hogy olyan helyen folytatja pályafutását, ahol elvárás a manipulációtól és álhírektől mentes újságírás.

A rádiós üzletág vezetője Kerényi György lesz, aki korábban a Kossuth Rádió főszerkesztőjeként is dolgozott. Szakmai pályafutásához a Tilos Rádió és a Rádió C alapítása, valamint több szerkesztőségben végzett újságírói munka is kapcsolódik.

Az online terület élére Mészáros Zsófiát kérték fel, aki korábban az Index főszerkesztője és a 444 vezető szerkesztője volt, az elmúlt években pedig fiatal újságírók képzésével foglalkozott. A szakmai vezetők kinevezését a szerződések aláírását követően jelenthetik be hivatalosan.

Közben az Országgyűlés kulturális bizottsága megválasztotta a közmédia átmeneti vezetését is. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. ideiglenes vezérigazgatója Horváth P. András ügyvéd lett, akinek elsődleges feladata a szervezet jogi és gazdasági átvilágításának lebonyolítása. A végleges vezetőt később nyílt pályázaton választják ki, miközben az MTI ismét önálló intézménnyé válik.

A közmédia teljes átszervezését Grósz Judit miniszteri biztos koordinálja. Nyilatkozata szerint nem cél a dolgozók tömeges elbocsátása, ugyanakkor azoknak, akik megsértették a sajtóetikai normákat vagy részt vettek a társadalom megosztásában, vállalniuk kell a felelősséget

 

Portfolio

 

 

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek