kapubanner for mobile

Túlképzés van az agrárterületeken

Az agrárképzés a tavalyi jelentkezési statisztikák alapján több képzési terület mögé szorult: a piaci szakemberek szerint túlképzés van a tudományterületen, a frissdiplomások elhelyezkedési esélyei nem túl kecsegtetőek.

A mesterképzések előtti időszakban a már diplomával rendelkezők bizonyára tájékozódnak arról, hogy a kiválasztott intézménynek milyen szakmai együttműködő partnerei vannak. Ez ugyanis egyrészt a képzés színvonalát tükrözi, másrészt a lehetőségek tárházát vetíti elő. A gödöllői székhelyű Szent István Egyetemnek számos együttműködő partnere van a gazdasági, ipari szférából, melyek a hallgatók gyakorlati idejének letöltésében, nem ritkán pedig a későbbi elhelyezkedésükben játszanak szerepet. A Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelői Szolgáltató Zrt. minden évben több évfolyamról fogad mezőgazdasági gyakorlatra hallgatókat, előfordul az is, hogy véglegesíti a jól bevált munkaerőt. Zászlós Tibor vezérigazgató szerint azonban az agrárszakma nem csak elhivatottságot - hanem egy sajátos életformát - igényel.

Az agrárszakember szerint ezen a területen is nagyon fontos, hogy a hallgatók kellő szakmai "alázattal", megfelelő szolgálatkészséggel, elhivatottsággal kezdjenek el dolgozni. A Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelői Szolgáltató Zrt. sokoldalú együttműködést tart fent a gödöllői intézménnyel, amelynek részeként évente több évfolyam hallgatói tölthetik le szakmai gyakorlatukat a 9000 hektáros gazdaságban. "Az állatorvosoktól kezdve, az agrármérnökökön át az agrárközgazdász hallgatókig mindenkinek találunk a szakmai követelményeknek megfelelő munkafeladatot. Van, aki rövidebb ideig marad, de sokan innen szereznek inspirációt, majd itt találnak terepet szakdolgozatuk elkészítéséhez" - mondta a vezérigazgató.

A szakember szerint kevés hallgatónak vágya manapság, hogy az állattenyésztéssel, növénytermesztéssel foglalkozzon. "Aki például jól beszél nyelveket, inkább a szolgáltató iparban helyezkedik el és az irodai munkakört választja. Kevés az olyan hallgató, aki vállalja - ami ebben a szakmában nem ritka -, hogy a nap 24 órájának bármely időszakában dolgozhat".

Zászlós Tibor szerint a széleskörű együttműködés egyrészt azért fontos, mert minden vezetőnek erkölcsi kötelessége, hogy a jövő nemzedéket segítse. "Szolgálatkészen és kellő türelemmel kell viseltetni a jövő nemzedéke iránt, hogy megismerhessék azokat a körülményeket, amelyekről tanulnak, és ezáltal könnyebben dönthessenek jövőjükről és helyezkedhessenek el a kívánt végzettség megszerzését követően" - mondta. Másrészt a vezérigazgató véleménye szerint a gödöllői intézmény adekvát és gyors válaszokat talál azokra a piaci kihívásokra, amelyekre az oktatásnak választ kell adnia, ahhoz, hogy jól képzett és a munkaerőpiacon elhelyezkedni kész hallgatókat képezzen. "Ezzel az agrárium élvonalában tud maradni az intézmény" - véli a szakember.

Edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek