Tüntetést szerveznek a pécsi egészségügyi szakdolgozók
Bérfejlesztést és jobb munkakörülményeket követelnek az egészségügyi szakdolgozók.
Tüntetést szerveznek Pécsen az egészségügyi szakdolgozók április 15-re. Bérfejlesztést követelnek, valamint a munkakörülményeik azonnali javítását - számolt be róla az ATV. Elmondásuk szerint a létszámhiány miatt alig tudják ellátni a feladataikat, és kimerültek a túlterheléstől. A szakdolgozók azt tervezik, hogy a 400 ágyas klinika elől vonulnak Pécs főterére. A Független Egészségügyi Szakszervezet egész Baranya vármegyéből várja a szakdolgozókat.
A Pécsi Tudományegyetem két nagy szakszervezete biztosan nem áll ki a Független Egészségügyi Szakszervezet akciója mellett. Horváth Csaba, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke az ATV-nek elmondta, hogy jelentéktelen szervezetnek tartja a Független Egészségügyi Szakszervezet, és a másik szakszervezet nem fog szolidaritást vállalni.
Illés József, a PTE Egészségügyi Dolgozóinak Szakszervezeti vezetője azt mondta, néhány tucat demonstráló törekvésével nem foglalkoznának, miközben az egyetem vezetésével komoly bértárgyalások folynak. Az ATV úgy tudja, hogy péntek délelőtt dőlhet el, megkapják-e a dolgozók a szakszervezetek által követelt a 25 százalékos emelést.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?