Új állásokat teremt a miskolci drótgyár
Drótgyárat épített Miskolcon a német Gustav Wolf GmbH cégcsoport, a mintegy 300 millió forintos beruházással létrehozott üzemet pénteken adták át.
Az ünnepségen Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár hangsúlyozta: amikor egy német cég Magyarországot választja beruházása helyszínéül, ez jelzés más országok beruházóinak is. Az államtitkár a kormány nevében azt ígérte, minden lehetőséget megad ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű térségekben mind több befektető jelenjen meg.
A német társaság a Miskolci Mechatronikai Ipari Park területéből kéthektárnyit vásárolt meg, itt építette fel kevesebb mint 10 hónap alatt a 2400 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot.
A gyáravatón Ernst Wolf, a Gustav Wolf GmbH ügyvezető igazgatója elmondta: egyelőre harminc embert foglalkoztatnak, rövid időn belül további félszáz dolgozó felvételét tervezik, és a létszám még bővülhet.
A társaság az autóiparnak gumiabroncsokat gyártó cégeknek készít acélfonatokat, profiljába tartozik felvonó kötelek, hidraulikus csövek megerősítésére szolgáló acélfonatok gyártása is. A német cég miskolci gyára évente 6-10 millió euró árbevétellel számol a termelés beindulását követően.
Miskolcon drótgyártással eddig két cég foglalkozott, a cseh Trinecké Zelezárny (Trineci Vasművek) százszázalékos többségi tulajdonában lévő Drótárú és Drótkötél (D&D) Zrt., valamint a kizárólagos magyar érdekeltségű Fux Zrt.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek