kapubanner for mobile

Kínában már nagyon örülnének, ha több gyerek születne

Új családtámogatási intézkedéseket vezetett be hétfőn Kína a születésszám növelése érdekében – jelentette be a kínai államtanács közleményében.

Az intézkedések között szerepel az anyasági támogatás és a szülési szabadság növelése, valamint a gyermekjóléti szolgáltatások bővítése. A kormány emellett arra ösztönzi majd az önkormányzatokat, hogy költségvetésükből létesítsenek több bölcsődét és óvodát.

Kína is - annak ellenére, hogy a világ második legnépesebb országa, 1,4 milliárd lakosa van - a társadalom gyors ütemű elöregedésével néz szembe, 2022 óta pedig kifejezetten fogy a népesség.

A hivatalos adatok szerint csaknem 300 millió állampolgár 60 év feletti; ez a szám 2033-ra várhatóan meghaladja majd a 400 milliót, 2050-re pedig meg megközelíti az 500 milliót.

A demográfiai változások miatt Kína az elmúlt évtizedben fokozatosan megváltoztatta korábbi családpolitikáját: 2013-ban engedélyezte a második gyermek szülését, amennyiben legalább az egyik szülőnek nincs testvére, 2016-tól pedig fokozatosan megszüntette az évtizedek óta fenntartott egykepolitikát. 2021-ben már elkezdték támogatni a harmadik gyereket is vállaló szülőket.

A gyermekvállalási kedvet azonban rontotta, hogy 2023-ban a fiatalok munkanélkülisége rekordmagas volt, csökkentek a bérek, és fokozódott a válság az ingatlanszektorban is, ami kiegészülve a magas gyermekgondozási és oktatási költségek okozta teherrel, sok kínai párt visszatart a gyermekvállalástól.

Kína nemzeti egészségügyi bizottsága a hónap elején bejelentette, hogy felmérést végez egy 30 ezres mintán a fiatalok gyermekvállalásáról.

Miért (lenne) elkerülhetetlen a magyar nyugdíjrendszer reformja?

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek