Új elnök az olasz közszolgálati televíziónál
Alfredo Meoccira a RAI 9 tagú választói testületéből öten szavaztak, míg négyen ellene voksoltak.
Megválasztása azonban nem kis politikai vihart kavart Olaszországban ugyanis Meocci az összes szavazatot a választó testület jobb oldalhoz közel álló tagjaitól kapta. Nem véletlen, hogy megválasztását maga Silvio Berlusconi is üdvözölte. Az ellenzéki baloldal azonban attól tart, hogy Meocci megválasztásával a közszolgálatai televízió a Forza Italia, Berlusconi pártja, és személyesen a miniszterelnök befolyása alá kerül. A testület baloldali tagjai tehát élesen ellenezték Meocci megválasztását. Kifogásaik között szerepelt többek között az, hogy szerintük a jelölnek nem volt meg a megfelelő szakmai tapasztalata.
A pedagógiai végzettségű Meocci a Tg1 olasz csatornánál dolgozott főleg kulturális területen, közben 2 évig a híres veronai aréna elnökhelyettesi pozícióját is betöltötte. Karrierje 1998 februárjában indult be, amikor a televízió felső vezetésében is bekerült. Többek között az ő érdemének tartják, hogy a televízió egyre nagyobb figyelmet szentelt a kisebbségek helyzetének.
A pedagógiai végzettségű Meocci a Tg1 olasz csatornánál dolgozott főleg kulturális területen, közben 2 évig a híres veronai aréna elnökhelyettesi pozícióját is betöltötte. Karrierje 1998 februárjában indult be, amikor a televízió felső vezetésében is bekerült. Többek között az ő érdemének tartják, hogy a televízió egyre nagyobb figyelmet szentelt a kisebbségek helyzetének.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?