kapubanner for mobile

Új elnök és vezérigazgató a Malév élén

Gönci Jánost választották a Malév vezérigazgatójának, míg az elnök Hónig Péter lett. Sándor László elnök-vezérigazgató végkielégítés nélkül távozik posztjáról.
A Malév Rt. rendkívüli közgyűlése Gönczi Jánost vezérigazgatónak, majd az igazgatóság Hónig Pétert a társaság elnökének választotta meg pénteken. Az elnök-vezérigazgatói posztot eddig betöltő Sándor László január 19-én személyes okok miatt kezdeményezte felmentését.
Stratégiai partnerkapcsolatok, átalakítási tervek
A közgyűlést követően Hónig Péter, a Malév Rt. elnöke elmondta, hogy a társaság privatizációja hosszú hónapok kemény munkája lesz még akkor is, ha a mostani forduló eredményes lesz. Az elnök szerint nem kell válsághelyzetet felvázolni a Malév körül, mert a társaság működik, utasait eljuttatja a célállomásra. Hónig Péter úgy vélekedett, hogy a Malévnak stratégiai partnerkapcsolatok kiépítésére van szüksége.
Gönci János, a Malév vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a következő hónapok feladata továbbra is stabilan működtetni a céget. Megjegyezte: a cég tavaly lényegesen javított az eredményein, likviditási helyzete jelenleg is stabil. A vezérigazgató elmondta, hogy a Malév vezetése kidolgozza a cég átalakításának lehetséges alternatíváit, amelyeket sikeres privatizáció esetén az új tulajdonos hasznosítani tud. Sikertelen privatizáció esetén pedig azt vállalják, hogy a társaságot zökkenőmentesen, stabilan működtetik. A vezérigazgató jelezte, két hét múlva konkrétabb elképzelésekkel is elő tudnak állni.
A Malév Rt. közleményben tájékoztatott arról, hogy a pénteki rendkívüli közgyűlés értékelése szerint Sándor László irányítása alatt a nemzeti légitársaság jelentősen csökkenteni tudta veszteségét, azonban a célt, a nullszaldós gazdálkodást nem sikerült megvalósítania. Az elnök-vezérigazgató minden külön juttatás és végkielégítés nélkül távozik, vezetői tapasztalatával még további két hónapig segíti a Malévot, bonyolítja az átadás-átvételt az átmenet zökkenőmentességének biztosítása érdekében.
Új igazgatósági tagok
A Malév közleményében szerepel, hogy a közgyűlés visszahívta Polgár Miklós és Nagy Kálmán igazgatósági tagokat. A tulajdonosok az igazgatóság tagjává választották Bodnár Zoltánt, Galla Gábort, Gönci Jánost, Haris Györgyöt, Hónig Pétert, Krauth Pétert és Pál Lászlót.
Az igazgatóság új tagjainak megbízatása a többi igazgatósági taggal megegyező időtartamig, 2006. május 5-ig szól.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek