kapubanner for mobile

Új fejes csatlakozott az Invitel felsővezetéséhez

Szeptember 10-től David Blunck az Invitel megbízott pénzügyi vezérigazgató helyettese - áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.

"David mind lakossági, mind pedig B2B üzleteket kiszolgáló vállalatoknál széleskörű tapasztalatokat szerzett. Legutóbb a magyarországi Brokernet pénzügyi vezérigazgató-helyettese volt, ezt megelőzően pedig pénzügyi vezető pozíciókat töltött be az Egyesült Államokban a Delta Airlines-nál, valamint az Egyesült Királyságban a Colt Telecomnál - olvasható a cég közleményében.

Széleskörű nemzetközi tapasztalataival, távközlési valamint helyi piaci ismeretével, kiemelt szaktudással és új látásmóddal egészíti ki az Invitel felsővezetői csapatát" --– mondta David McGowan, az Invitel vezérigazgatója.

David Blunck amerikai születésű, 2007 óta él Budapesten magyar feleségével és két gyermekükkel. Magyarul és angolul folyékonyan beszél.

Az Invitel Magyarország egyik vezető tele- és infokommunikációs szolgáltatója. Telepontjaiban országszerte 27 helyszínen áll személyesen a lakossági ügyfelek rendelkezésére, az üzleti partnerek munkáját pedig felkészült ügyfélmenedzserek segítik folyamatos kapcsolattartással. Az Invitel jelenleg közel 1200 munkatársat foglalkoztat, központi irodája Budaörsön található.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek