kapubanner for mobile

Új foglalkoztatási lehetőségre hívta fel a figyelmet Lamperth Mónika

Új foglalkoztatási lehetőségre, többletjövedelem szerzésére hívta fel a figyelmet, s egyúttal segítséget ajánlott az ápolási díjban részesülő kaposváriak számára Lamperth Mónika, a város szocialista országgyűlési képviselője.

images

Az MSZP elnökhelyettese szerdai kaposvári sajtótájékoztatóján elmondta: Kaposváron több mint négyszázan élhetnek a kormány által meghirdetett programban való részvétellel.

Ennek lényege, hogy az ápolási díjban - amelynek összege jelenleg 32 ezer forint - részesülők egy 180 órás államilag támogatott tanfolyam elvégzése után munkaviszonyt létesíthetnek házi gondozásra, ápolásra, s ezért az ápolási díjon felül a mindenkori minimálbér - ez most 73.500 forint - felét fizetésként kapják meg - közölte Lamperth Mónika.

A programban való részvételre január 15-től pályázhatnak
önkormányzatok, önkormányzati társulások, civil szervezetek, egyházak - mondta az MSZP elnökhelyettese, hangsúlyozva: a párt önkormányzatokért felelős politikusaként már eddig is több helyhatósággal tárgyalt a lehetőségről, és kedvező visszajelzéseket kapott.

Az MSZP számára nagyon fontos a foglalkoztatás bővítése - hangoztatta Lamperth Mónika, aki korábbi évek statisztikai adatait ismertetve közölte: míg hat éve 36 ezren, három éve már 50 ezren részesültek ápolási díjban, és számuk azóta is évről éve nő.

A politikus úgy vélte, nagyon sokaknak lesz tehát előnyös, ha a házi gondozást a jövőben munkaviszony keretein belül, a jelenleginél kedvezőbb anyagi feltételek mellett láthatják el.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek