Új főtitkár az MRSZ élén
Megválik tisztségétől az MRSZ főtitkára. Helyét januártól dr. Markovich Réka, a szövetség korábbi jogi előadója látja el.
Az MRSZ Elnökségének november 15-i ülésén hivatalosan is bejelentették, hogy az év végétől megválik főtitkári tisztségétől Hargitai Lilla, aki a posztot három évig töltötte be. A főtitkári megbízatást az MRSZ korábbi jogi előadója, dr. Markovich Réka kapta, a tisztséget 2006. január 1-től tölti be. Szakterülete a reklámjog és a reklámetika.
"Hargitai Lilla a Magyar Reklámszövetség 30 éves történetének egyik legizgalmasabb korszakában látta el a főtitkári feladatokat. Munkáját kiválóan, kiemelkedő kreativitással végezte. Három éves főtitkári teljesítményéért az MRSZ Elnöksége elismerését, köszönetét fejezte ki. Lillának sok sikert kívánunk a jövőbeni pályájához, bízva, hogy a Szövetség továbbra is szívügye marad, számíthatunk rá"- mondta Levendel Ádám, a Magyar Reklámszövetség elnöke.
"A Szövetség megújulásához, a szakmai érdekek felismeréséhez kapcsolódó legfontosabb lépéseket megtettük. Úgy érzem, a megbízásomkor vállalt feladataimat teljesítettem. Nagyon sok lehetőséget kaptam az MRSZ-nél" -nyilatkozta Hargitai Lilla. "Fontosnak tartom, hogy a Szövetség szakmai munkája a jövőben is elismert és professzionális legyen, hiszen az Magyar Reklámszövetségnek a szakma legátfogóbb szervezeteként példaértékű munkát kell végeznie. A Szövetség valamennyi tagja, és az új főtitkár is számíthat szakmai segítségemre, munkámra a jövőben is. Mivel szeretem és keresem az új kihívásokat, örömmel térek vissza a reklámügynökségi munkához, vagyis maradok a reklámszakmában." Hargitai Lilla a H-artdirectors stratégiai igazgatójaként folytatja pályafutását, az ügyvezető-kreatív igazgató Hörcher Péter mellett.
Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?