kapubanner for mobile

Új HR vezető a Praktikernél

Márton Katalin lett a Praktiker új HR vezetője. A szakember korábban már dolgozott a barkácsláncnál, majd részt vett a Posta Biztosító felépítésében és a Saint-Gobain Építőanyag Kereskedő Zrt. átstrukturálásában - derül ki a cég sajtóközleményéből.

images

Január 1-jétől Márton Katalin tölti be a Praktikernél a HR-vezetői posztot. A szakember 1997-ben, az akkor még német tulajdonban lévő Praktikernél kezdte pályafutását, mint a piacra lépő vállalat első HR menedzsere. Részt vett a magyarországi központ és az első 10 áruház toborzás kiválasztásában, valamint a cég humánerőforrás-gazdálkodás alapjainak lerakásában. Ezt követően egy nemzetközi HR menedzseri pozícióra váltott. Majd szintén első HR vezetőként közreműködött a Posta Biztosító felépítésében, később pedig a Saint-Gobain Építőanyag Kereskedő Zrt. HR igazgatójaként a cég átstrukturálásában, a modern HR eszközök bevezetésében és működtetésében. 17 év után tért vissza a Praktiker Mester utcai központjába.

„Részt vettem a Praktiker Magyarország piaci nyitásában, ami egy óriási feladatot és felelősséget jelentett alig 25 évesen. Azóta számos tapasztalattal, élménnyel és tudással lettem gazdagabb. Hiszem, hogy a Praktiker a jelenlegi életciklusában a kiválóan működtetett belső folyamatai mellett nyitott egy közvetlen, kommunikatív, támogató és fejlesztő HR tevékenységre. Örülök annak, hogy erre a fantasztikus feladatra én lettem a kiválasztott.”

Márton Katalin férjezett, 3 kisgyermeke van. Korábban enteriőr-stylingot is tanult, így hobbija és hivatása kitűnően találkozik a Praktikernél. A szakember feladata lesz, hogy az immár magyar tulajdonban lévő Praktiker megfelelő válaszokkal tudjon szolgálni az aktuális munkaerőpiaci kihívásokra. A jövőben még nagyobb hangsúlyt kap a munkatársak megtartása, új munkatársak toborzása és az utánpótlás tervezése. A célkitűzéseket a jelenlegi munkatársak esetén a kompenzációs és teljesítményértékelési rendszer felülvizsgálatával, képzési és karriertervekkel, az új munkavállalók esetén pedig alternatív toborzási csatornák beillesztésével, munkáltatói márkaépítéssel, gyakornoki programokkal, illetve a duális képzési rendszer továbbfejlesztésével szeretné elérni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek