kapubanner for mobile

Új igazgatóval bővült a Deloitte csapata

2007. május 2-tól Horváth Gyula igazgatóként csatlakozik a Deloitte Zrt. vezetési tanácsadás üzletágához, ahol a szakember legfontosabb feladata, hogy a Lengyelországban és Csehországban már működő aktuáriusi szolgáltatást a magyarországi piacon sikeresen útjára indítsa.

A szakember a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott, és ugyanott posztgraduális aktuáriusi képzésben vett részt. Tíz évig dolgozott az AB-Aegonnál különféle beosztásban, míg végül a biztosító társaság vezető aktuáriusa lett. 2000 és 2005 között először saját aktuáriusi szolgáltató cégén keresztül, majd pedig a Watson Wyatt budapesti irodájának vezetőjeként nyújtott aktuáriusi szolgáltatásokat ügyfeleinek.

Horváth Gyula a Deloitte-ot megelőzően a Magyar Posta Biztosítónál dolgozott, ahol igazgatósági tagként a termékfejlesztésért, kárrendezésért, és az aktuáriusi feladatokért felelt, áll a társaság közleményében. Horváth Gyula több mint 15 éves aktuáriusi tapasztalattal rendelkezik.

Horváth Gyula nős, két gyermek apja, foglalkozásán kívül elsősorban a történelem érdekli.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek