kapubanner for mobile

Új igazgatóval erősít a BASF Hungária Kft.

Új igazgatót neveztek ki a BASF Hungária Kft. élére. A vegyipari vállalat magyarországi irodájának vezetését Herbert Fisch (50) veszi át Stephan Kothrade-tól, aki a jövőben a BASF antwerpeni üzemének termelési tevékenységét fogja irányítani, áll a Világgazdaságban.

Fisch új pozíciójában a BASF magyarországi és bulgáriai leányvállalatának igazgatója lesz. A vegyészdiplomával rendelkező szakember már több, mint 20 éve dolgozik a vezető nemzetközi vegyipari vállalatnál. Karrierjét 1988-ban a BASF műanyagokkal foglalkozó kutatóintézetében kezdte, majd innen a cég központjába, Ludwigshafenbe, illetve Brüsszelbe került át, ahol a vállalat globális internetes kereskedelemét irányította. Regionális vezetőként a cég budapesti székhelyéről felügyeli a BASF növekedését a közép-kelet-európai piacon.

A BASF Hungária Kft. 1991 óta önálló kereskedelmi vállalatként működik.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek