Új kamarai szolgáltatások exportőröknek
Bővítette a főleg kis- és középvállalkozások számára nyújtott exportsegítő szolgáltatásait a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).
A közlemény szerint az MKIK élénk nemzetközi tevékenységet fejt ki annak érdekében, hogy a kamarai tagvállalatok mind nagyobb mértékben vegyenek részt az országok közötti árucserében, a külföldi tőkebefektetésekben, valamint a korszerű technológiák és innovatív megoldások átadásában és átvételében.
Az internet elterjedése a kamarák tevékenységi formáit is gyökeresen átalakította. A személyes kapcsolatok mellett egyre nagyobb az igény a számítógépen könnyen hozzáférhető, egyszerűen kezelhető, felhasználóbarát alkalmazások iránt. Ennek az elvárásnak kíván az MKIK eleget tenni az Exportkalauz néven elindított új szolgáltatással.
A szolgáltatás elsősorban azoknak a kis- és középvállalkozásoknak nyújt gyakorlati segítséget, amelyek most először próbálkoznak termékeik vagy szolgáltatásaik értékesítésével a határon túl. Az útmutató öt lépésben kalauzolja a potenciális exportőröket, az exportképesség felmérésétől a lehetséges célpiacok kijelölésén és az exportstratégia meghatározásán át a kapcsolatteremtés sokféle módszerének ismertetéséig.
A reménybeli célpiacok kiválasztását részletes országtanulmányok segítik. Jelenleg 16 unión kívüli, a kormányzat külgazdasági stratégiájában is fontos helyre sorolt exportpiac sajátosságait ismertetik a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet által készített összeállítások. Az ismertető az egyes témakörökről tömör, a részletesebb információk iránt érdeklődőket az egyes szakaszokhoz csatolt linkgyűjtemény segíti.
A kamarai Export Directory egyelőre mintegy 3000 magyar cég adatait, valamint exportra szánt áruinak és szolgáltatásainak felsorolását tartalmazza. A területi kamarák és szakmai szervezetek segítségével folyamatosan bővített adatbázisba a magyarországi vállalkozások díjmentesen tölthetik fel adataikat, amelyek mind online, mint rendszeres időközönként frissített adathordozókon hozzáférhetők - áll a közleményben.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Május 1-je a munka ünnepe. A szocializmusban látványos állami ünnepségek kísérték a napot, ám a gyökereit nem keleten, hanem nyugaton kell keresni.... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az AI fokozott használata a kiválasztásban ahhoz vezethet, hogy a munkáltatók átsiklanak a kiváló pályázók felett. A... Teljes cikk
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
- Nem a fiataloké a pálya? Az idősebbek lehetnek a gazdaság nyertesei 5 napja
- A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába 5 napja
- BeneFit PRIZE 2026 1 hete
- MGYOSZ: az új kormány alatt megfelelő hangsúlyt kaphat a versenyt előtérbe helyező piacpárti szemlélet 2 hete
- Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot 2 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 2 hete
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 2 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- Donald Trump Magyar Péterről: az új ember jó munkát fog végezni 3 hete
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 3 hete
- Partneri együttműködést ajánl az új kormánynak a VOSZ 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?