kapubanner for mobile

Új marketingigazgató az Arcus-nál

Mányai Csaba az Arcus Interactive Group új marketingigazgatója.

A közgazdász és történész szakember turizmus, illetve webmarketing diplomával is rendelkezik, több mint hat éve foglalkozik marketingstratégiai tanácsadással. Tanulmányai végeztével, 2000-től a Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt-nél foglalkozott vállalati- és marketingstratégiai tanácsadással, piackutatással, internetes megjelenés tervezésével. 2001 végén saját céget alapított Stratégiai Marketing Műhely néven, ezzel párhuzamosan a Garrison Group vezető tanácsadójaként is tevékenykedett. Ebben az időben főként marketingstratégiák készítésével, márkaépítéssel és -menedzsmenttel, szaktanácsadással, valamint kvalitatív piackutatással foglalkozott.

Mányai Csabát 2003-ban a Magyar Marketing Szövetség elnökségi taggá választotta, és szintén 2003 óta rendszeresen ad elő szakmai konferenciákon, illetve a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján, a Kodolányi János, és a Heller Farkas Főiskolán, a stratégiai marketing témakörében.

Az Arcus Interactive Group marketingigazgatójaként a csoport egységes és struktúrált szolgáltatás-portfóliójának menedzsmentje, és az új, hatékonyabb piaci modell érvényesítése tartozik fő feladatai közé.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek