Új munkahelyek Székesfehérvárott
Újabb fejlesztést valósított meg az Emerson Székesfehérváron, a megnyitó ünnepséget szerdán tartották a cég több európai vezetőjének jelenlétében.
Az új üzletág látja majd el tartalék alkatrészekkel az európai vevőket. A minél gyorsabb kiszolgálás érdekében a gyors gyártásra alkalmas gyártóegységet is kialakítanak. Erre a célra a Videoton Ipari Parkban - ahol 1995 óta működik az Emerson - további 600 négyzetméternyi területet béreltek - mondta el az MTI-nek az Emerson helyi ügyvezetője.
Mátrai Ferenc tájékoztatása szerint a Fisher Quick Ship üzletág elindításával 30 új munkahelyet hozott létre a vállalkozás, amely jelenleg már több mint négyszáz szakembert foglalkoztat.
Az új üzletág - a teljes felfutást követően - 2-3 milliárd forinttal növeli majd a cég 14 milliárd forintos árbevételét, s 150-200 millió forinttal a most lezárt pénzügyi évben elért 650- 700 millió forintos nyereségét. A fejlesztéstől azt várja a vállalkozás, hogy jelentősen növelni tudja majd részesedését a szabályozó szelepek szerviz iparágában.
Derek Farr, a Fisher európai alelnöke elmondta, hogy a fejlesztés 35 millió dollárt eredményezhet a Fishernek.
Cser-Palkovics András, a város Fideszes polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy Székesfehérvár ipara továbbra is erős, s ha "apránként is", de új munkahelyek jönnek létre a városban.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 7 napja
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- AI eszközök a vállalati nyelvtanulásban: versenytársak vagy szövetségesek? 1 hónapja
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?