Új szakemberrel bővült a HB Reavis vezetői csapata
Új akvizíciós és fejlesztési igazgatója lett a HB Reavis magyarországi vállalatának: Berényi Zsolt több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a kereskedelmi ingatlanok fejlesztése terén, új munkahelyén pedig a vállalat jövőbeli akvizícióiért, valamint meglévő és új fejlesztéseiért felel.
Berényi Zsolt a Property Markettől érkezett, ahol az irodafejlesztések vezetőjeként összesen 14 irodaépület fejlesztését koordinálta, beleértve a főváros egyik legnagyobb léptékű beruházását is. Az irodaházak mellett széles körű tapasztalata kiterjed kiskereskedelmi projektek, diákszállók és 5 csillagos hotelek fejlesztésére is, az engedélyeztetési fázistól a kivitelezésen át egészen a birtokba adásig. Az elmúlt 14 évben a vezetése alatt fejlesztett projektek értéke 0,1 és 200 millió euró között volt. Az építészmérnökként végzett szakember 2006 és 2013 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vendégoktatója volt.

A HB Reavis hazai csapatában ő felel majd a lehetséges akvizíciók és fejlesztések felkutatásáért, valamint az illetékes hatóságokkal és üzleti partnerekkel való kapcsolattartásért is. Zsolt vezeti továbbá az Agora Budapest fejlesztését koordináló három fős csapatot is.

A HB Reavis hazai csapatában ő felel majd a lehetséges akvizíciók és fejlesztések felkutatásáért, valamint az illetékes hatóságokkal és üzleti partnerekkel való kapcsolattartásért is. Zsolt vezeti továbbá az Agora Budapest fejlesztését koordináló három fős csapatot is.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
