kapubanner for mobile

Fontos béremelés az egészségügyben: az ápolók fizetésemelése prioritás

Krónikusan alulfinanszírozott a magyar egészségügy, de a következő időszakban évente akár 500 milliárd forinttal több érkezhet az ágazatba. Az idei plusz források jelentős részét az ápolói bérek emelésére fordítják annak érdekében, hogy enyhítsék a humánerőforrás-válságot, mondta Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egy szakmai konferencián.

Magyarországon jelenleg a jelenleg a GDP 4,7 százalékát fordítják egészségügyi kiadásokra, miközben Európában ennek jellemzően a kétszerese jut erre a területre, vagyis a terület krónikusan alulfinanszírozott. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint azonban a következő években, évente akár 500 milliárd forinttal több forrás érkezhet az ágazatba, hangzott el a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság konferenciáján, amiről az economx számolt be. 

A miniszter elmondta, hogy az egészségügyi rendszer gazdasági nehézségekkel, humánerőforrás-hiánnyal, hosszú várólistákkal és tartós alulfinanszírozottsággal néz szembe. Úgy látja, a krónikus alulfinanszírozottság ördögi kört hozott létre: romlott az intézmények infrastruktúrája, késlekedtek a fejlesztések, állandósultak a bérfeszültségek, és mindez a betegellátás biztonságát is veszélyeztette.

Kiemelte, hogy az idei többletforrás jelentős részét az ápolói bérek emelésére fordítják annak érdekében, hogy enyhítsék a humánerőforrás-válságot. 

A miniszter azt is megemlítette, hogy 21 évet dolgozott az Egyesült Királyságban, ahol számos Magyarországon is hasznosítható megoldást ismert meg. A brit rendszerhez képest hiányzik például az a rendszeres, hiteles adatvisszacsatolás, amely alapján az orvosok pontos képet kaphatnak saját minőségi mutatóikról. Előadásában egy olyan egészségügy képét vázolta fel, ahol a transzparenciának, szakmaiságnak és a szabadságnak helye van, és ahol az önálló szakmai műhelyek ismét érdemi munkát végezhetnek.

 

 

 

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek