kapubanner for mobile

Új üzemcsarnokot épít a kaposvári Videoton

Új, ötezer négyzetméteres üzemcsarnokot épít a kaposvári Videoton Elektro-PLAST Vállalat és Kft., s ezzel egyúttal további 200-250 embernek ad munkát - közölte Gerber András, a somogyi megyeszékhely legnagyobb foglalkoztatójának számító gazdasági társaság igazgatója szerdán, a beruházásról tartott tájékoztatón.

Elmondta, hogy a háztartási berendezéseket készítő új üzemcsarnokban európai színvonalú gyártó- és szerelőkapacitást kívánnak létrehozni.

A létesítmény összértéke mintegy egymilliárd forint: a gyártás már a nyáron elkezdődik, s ehhez kapcsolódóan a dolgozók felvétele is. Utóbbi folyamatosan, egészen a jövő tavaszig ütemezett munkálatok befejezéséig tart, közölte az igazgató.

Gerber András tájékoztatása szerint a háztartási cikkeket, műanyagalkatrészeket gyártó, 25 ezer négyzetméteren működő kaposvári cég jelenleg 850 embert foglalkoztat, termékeiket a világ minden tájára szállítják. A múlt évben 9 milliárd forint árbevétel értek el, a tervek szerint az idei ezt meghaladja.

Amennyiben a cég pályázik, úgy a most indult beruházással kapcsolatosan is támogatják a foglalkoztatottak számának növelését, "ugyanis az eddigi eredmények alapján látható, hogy érdemes segítséget nyújtani" - mondta Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.

A statisztikai adatokra hivatkozva közölte: az egy évvel ezelőttihez képest 40 ezer embernek van több állása. Ez az olyan beruházásoknak is köszönhető, mint amilyen már elkészült, illetve indul ebben a gyárban - tette hozzá.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek