Megjelent: 11 éve

Új vezérigazgató a Raiffeisen Bank élén

A Raiffeisen Bank International AG (RBI) felügyelő-bizottsága ma elfogadta Herbert Stepic (66) lemondását az RBI vezérigazgatói posztjáról. Miután Stepic 2013. május 24-én személyes okokra hivatkozva felajánlotta lemondását, azonnali hatállyal távozik az RBI igazgatóságából. Ezzel egyidőben, az RBI csoport igazgatóságának vállalati banki üzletágért felelős tagja, Karl Sevelda (63) veszi át - azonnali hatállyal - a vezérigazgatói feladatokat.

images

Karl Sevelda 35 évet meghaladó banki tapasztalattal rendelkezik, amelyből több mint 20 évet a Creditanstalt-Bankvereinnél töltött el. 1998 és 2010 között a Raiffeisen Zentralbank Osterreich AG igazgatósági tagja volt, 2010 óta az RBI igazgatóságának elnökhelyettese. Vezérigazgatói feladatai mellett Sevelda továbbra is a vállalati banki üzletág vezetője marad - mindaddig, amíg a felügyelő-bizottság a feladatkörök újraelosztásáról nem dönt. Az RBI igazgatóságának új elnökhelyetteseként Johann Strobl került kinevezésre.

A felügyelő-bizottság egészének nevében nyilatkozva, a felügyelő-bizottság elnöke, Walter Rothensteiner háláját fejezte ki Herbert Stepic több mint 40 éven keresztül folytatott elkötelezett munkájáért, és mindazért, amivel a Raiffeisen Bank csoport fejlődéséhez hozzájárult.

Herbert Stepic stratégiai jövőképe, és a hatékony végrehajtást biztosító jártassága kulcsszerepet játszottak abban, hogy az RBI Közép-, és Kelet-Európa, illetve Ausztria egyik vezető bankcsoportjává tudott válni. Ma az RBI Közép-, és Kelet-Európa 17 piacán van jelen, és 3.000 fiókjával a régió legnagyobb fiókhálózatát üzemeltető nyugati bankjának mondhatja magát. Az RBI jelenleg több, mint 14 millió ügyféllel és hozzávetőlegesen 60.000 alkalmazottal rendelkezik. Herbert Stepic vezetésével az RBI jól kezelte a pénzügyi válság okozta helyzetet és 2011-2012-ben az osztrák bankok közül messze a legmagasabb éves nyereséget könyvelte el - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk