Új vezérigazgató az Appeninn Holding élén
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBernáth Tamás tölti be október 14-étől az Appeninn Holding Nyrt. vezérigazgatói pozícióját, erről a társaság rendkívüli közgyűlése döntött - írják közleményükben.
A pénzügyi szakember a közlemény szerint korábban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatójaként, valamint a BNP Paribas-csoport és az OTP Bank felsővezetőjeként is dolgozott. Szakmai pályafutása elején projektvezetőként tevékenykedett a McKinsey nemzetközi üzleti tanácsadó cégnél, majd a Scale Consulting pénzügyi tanácsadó cég társalapítója és ügyvezetője, utána pedig a céget felvásárló PwC tanácsadási üzletágának partnere volt. Bernáth Tamás jogi szakokleveles közgazdász, az INSEAD-on szerzett MBA-fokozata és felsőfokú angol, német és francia nyelvtudása van.
A közgyűlés további két új igazgatósági tag érkezéséről is döntött. Az egyik Szabó Nóra jogász, aki évekig ügyvédként, majd az MFB jogi és compliance igazgatójaként, illetve az MFB Invest Zrt. igazgatóságának elnökeként tevékenykedett. A másik Guttmann György közgazdász, aki külsős munkatársként több pénzügyi vállalkozásnál is pénzüggyel, illetve számvitellel kapcsolatos feladatokat látott el.
A közgyűlés további két új igazgatósági tag érkezéséről is döntött. Az egyik Szabó Nóra jogász, aki évekig ügyvédként, majd az MFB jogi és compliance igazgatójaként, illetve az MFB Invest Zrt. igazgatóságának elnökeként tevékenykedett. A másik Guttmann György közgazdász, aki külsős munkatársként több pénzügyi vállalkozásnál is pénzüggyel, illetve számvitellel kapcsolatos feladatokat látott el.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc