Új vezető a Digitális Kormányzati Ügynökség élén
Lenkei Mirtill helyét Kovács Miklós vette át.
A Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) élén vezetőváltás történt: Lenkei Mirtill vezérigazgatót menesztették, és a helyére Kovács Miklós, a szervezet addigi gazdasági vezérigazgató-helyettese került - írja a Telex.
Lenkei korábban már a DKÜ igazgatóságának elnöke is volt, és tavaly nyár óta töltötte be a vezérigazgatói posztot. Az új vezető, Kovács Miklós a dolgozóknak küldött levelében hangsúlyozta, hogy kiemelt időszak következik a szervezet számára. Ebben az időszakban több Állami Számvevőszéki ellenőrzés és átfogó tulajdonosi átvilágítás is zajlik a DKÜ-nél. Kovács kiemelte, hogy a cél a teljes átláthatóság és a felelős gazdálkodás megerősítése.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?